A csütörtökön kezdődő Paloznaki Jazzpiknik a zene mellett a fenntarthatóságot, az ökológiai lábnyom csökkentését, valamint a hulladék szelektív kezelését tekinti fontos feladatának – olvasható a szervezők közleményében.

Az immár 12. Paloznaki Jazzpiknik csütörtökön kezdődik és vasárnap hajnalban ér véget. A nagyszínpados sztárfellépők között lesz Anastacia, a Brand New Heavies, Tony Hadley, a Morcheeba, az MF Robots, a Son Mieux, a Kraak & Smaak és Izo FitzRoy is.

A közlemény kitér arra, hogy fesztiválon 70 százalék feletti a repohár visszaváltási aránya, emellett betétdíjas üvegpoharakkal, szódásüvegekkel, szelektív kukákkal, közösségi közlekedéssel fesztiváloznak, és óvják a falut, amely befogadja őket. A ciklikus filozófia része, hogy a Pikniket követően megint lesz egy év, amikor a szervezők visszatöltik a környezetet, fákat ültetnek, területet gondoznak, zöld fejlesztéseket vezetnek be.

A Jazzpiknik zöldítő, érzékenyítő programja a Zöldövezet Társulással közösen valósul meg. Az idei fesztiválon különleges programokkal várják a szervezők a kisebbeket; a Gyermekudvarban a Zöldövezet Társulás önfenntartó standján érzékenyítő játékok lesznek.
Idén először az új visszaváltási rendszer értelmében a PET-palackokat, aludobozokat és bizonyos típusú üvegeket is van mód visszaváltani a Jazzpiknik területén lévő Repontnál.

Forrás: MTI

📷 Facebook/Jazzpiknik

2026.11.04. 12:00

Johnny Depp újabban pénzt osztogat – igaz, csak filléreket

2026.11.04. 10:00

Új dokumentumfilm-sorozat idézi fel a 2004-es Super Bowl botrányt

2026.11.04. 08:00

Rolling Stones-ra zenéjétől kerül karácsonyi hangulatba Kristin Scott Thomas

2026.11.03. 12:53

Vaskos könyv jelent meg a Quimby eddigi 35 évéről

2026.11.03. 10:00

Jennifer Lopez elárulta, miről szól új dala

2026.11.03. 08:00

Vanilla Ice 35 éve történelmet írt

2026.11.02. 12:00

Kilenc percben pörög le a Sziget a szemünk előtt

2026.11.02. 10:00

A U2 bejelentette 2027-es turnéjának európai állomásait

2026.10.30. 14:00

Az Értelem és érzelem sztárja meghódította a kritikusokat

2026.10.30. 10:00

"Freedom! 90" – 36!

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő