Amióta elstartolt a világkörüli turnéja, Shakira csak akadályokba ütközik: egészségügyi problémák és technikai malőrök akadályozzák a fellépéseit. Legutóbb két újabb koncertjét volt kénytalan elhalasztani, ezúttal Chile fővárosában, Santiagóban – jelentette az AFP és helyi médiumok.

 

A szervezők az utolsó pillanatban jelentették be, hogy az énekesnő március 2-i, technikai problémák miatt elmarad – számolt be az AFP a koncert producereire hivatkozva.
„Sajnálatos módon a koncert előkészítése során olyan technikai problémákba ütköztünk, amelyek nem függenek az előadótól… A színpadnak kijelölt hely enyhén lejtősnek bizonyult” – írta a Fenix cég a közleményben a közösségi médiában.

Később bejelentették, hogy a március 3-ra tervezett második koncert is elmarad. Shakira csapata megígérte, hogy hamarosan új dátumokat tűznek ki – írta a „Tercera” nevű online kiadvány.
Az énekesnő a chilei főváros Nemzeti Stadionjában lépett volna fel.

Shakira korábban hazájában, Kolumbiában is elhalasztott egy koncertet – akkor a színpad tetőszerkezetével kapcsolatos problémák miatt. Peruban pedig „hasi fájdalmak” miatt nem tudott színpadra állni, helyette rövid kórházi kezelés várt rá – emlékeztetett az AFP.
Shakira február 11-én, Rio de Janeiróban indította el, hét év óta az első világkörüli turnéját, amellyel legutóbbi albumát, a Las mujeres ya no lloran-t Az albumot nemrégiben Grammy-díjjal is jutalmazták.

Shakira a chilei koncertek után Argentínában, Mexikóban, a Dominikai Köztársaságban és az Egyesült Államokban folytatja turnéját.

📷  Kevin Mazur/Getty Images

2025.12.10. 16:00

Karácsonyi vásárok - a bécsi adventi gazdaság mozgatórugói

2025.12.10. 14:00

Michael Jackson múzeum tervét mutatták be Monacóban

2025.12.10. 12:00

Helyreállt a karácsonyi világrend: Mariah Carey vezeti a Billboard kislemezlistáját

2025.12.10. 10:00

Idén se ajándékozzunk élő állatot karácsonyra!

2025.12.10. 08:00

Az emberi jogok világnapja: az emberi méltóság és szabadság ünnepe

2025.12.09. 12:00

Fizetős lett Júlia erkélye Veronában

2025.12.09. 10:00

A Coldplay rekordot döntött: 24,8 millió koncertjegyet adott el az új évezredben

2025.12.09. 08:00

Az Egyik csata a másik után kapta a legtöbb Arany Glóbusz-jelölést

2025.12.08. 16:00

Budapest az ünnepi szezon sztárja

2025.12.08. 14:00

Ezeket a zenéket szerettük idén a legjobban

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő