Nemrég a Daily Starnak adott interjúban Slash arról beszélt, hogy jelenleg a Guns N’ Roses többi tagjával azon „dolgozik”, hogy összehozzanak egy új albumot. A legendás rockbanda 2008 óta nem adott ki stúdióalbumot – az akkor megjelent „Chinese Democracy”-n ráadásul az eredeti, klasszikus felállásból csak Axl Rose szerepelt.

Slash, a basszusgitáros Duff McKagan és Axl 2016 óta zenélnek újra együtt, és azóta több Guns N’ Roses kislemezt is kiadtak – az „Absurd”-ot, a „Hard Skool”-t, a „Perhaps”-et és „The General”-t -, de új stúdióalbumot még nem készítettek közösen.
Slash, éppen az „Orgy Of The Damned” című albumát népszerűsíti – amelyen főként blues dalok hallhatóak, olyan nagyszerű vendég közreműködőkkel, mint például Brian Johnson, Billy Gibbons, Iggy Pop, Paul Rodgers és Demi Lovato. A Daily Mail interjú során Slash-t arról is kérdezték, miért nem szerepelnek új albumán olyan hosszúéves zenésztársai és barátai, mint Axl Rose vagy Myles Kennedy.
„Ez teljesen az én projektem, ezért nem akartam belekeverni a srácokat”- válaszolta Slash, de hozzátette, hogy „a Guns N’ Roses jelenleg „próbálkozik” egy új album készítésével, és én ebben a minőségben (mint a zenekar tagja) dolgozom velük.”

Slash arról is mesélt, hogy a pandámia idején néhány régebbi Guns dal is átdolgoztak. „Van egy maréknyi dal, amelyeket valójában feljavítottunk és újra elkészítettünk, amikor el voltunk zárva a külvilágtól. Ezek még nem jelentek meg, de hamarosan kiadjuk őket. Nagyon jók, így izgatott vagyok miattuk. Még több dalt is kiadunk majd, de nem vagyok biztos benne, hogy összesen hányat készítettünk el” – árult el a zenész.

Fotó: Kevin Mazur/Getty Images

2025.07.13. 13:00

Négy évtizedes minden idők egyik legjelentősebb zenei eseménye és Phil Collins bravúrja

2025.08.01. 14:00

Kiderült, mikor kerül mozikba a Michael Jacksonról szóló életrajzi film

2025.08.01. 12:00

Hargita Megyéért Díjjal tüntették ki a Bagossy Brothers Company zenekart

2025.08.01. 10:24

The Kooks lép fel a Sziget Fesztiválon Michael Kiwanuka helyett

2025.08.01. 08:00

A Philippou testvérek hátborzongató történetet hoztak a mozikba

2025.07.31. 16:00

Megválasztották Magyarország tortáját

2025.07.31. 13:00

Az ELTE kutatói orrhoszznyival közelebb hoztak bennünket a kutyák megismeréséhez

2025.07.31. 12:00

Hihetetlen, de Christina Aguliera első nagy slágere több mint ndegyed százados

2025.07.31. 10:00

Idén is világsztárok érkeznek a ma kezdődő Paloznaki Jazzpiknikre

2025.07.30. 16:00

„A szálloda, ahol újra életre kelt a punkrock” – a Good Charlotte visszatér

2025.07.30. 14:00

Megjöttek az első reakciók a Csupasz pisztolyra, csüggedésre semmi ok

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő