A várható kedvező időjárási előrejelzések után szombaton megtartják a Révfülöp és Balatonboglár közötti 43. Lidl Balaton-átúszást. A hagyományos viadalt korábban kétszer is el kellett halasztani, a HungaroMet siófoki obszervatóriumának időjárás-előrejelzése alapján a szervező, Budapest Sportiroda a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitány egyetértésével most úgy döntött, szombaton elrajtolhat a mezőny.

Az előre jelzés szerint reggel gyenge, változó irányú légmozgás várható, a déli óráktól a helyi szélrendszert egy-egy délnyugati befújás zavarhatja meg, amely csak kissé megélénkülő légmozgást okozhat, így jelentősebb hullámzásra nem kell számítani. Napközben kissé megnövekszik a rétegfelhőzet, amely megszűri a napsütést, azonban csapadék nem várható. A hajnali hőmérséklet 21 fok körül alakul, amely gyorsan melegszik és délutánra a vízparton 33 fok körüli értékek várhatóak. A víz hőmérséklete 23-24 fok körül lesz.

A rendezvény eredetileg telt házas volt a július 26-ra kiírt időpontra – már egy hónappal korábban minden hely elkelt – most viszont az új időpontra ismét megnyílt a nevezés lehetősége a klasszikus, 5,2 km-es távra, a SUP-os átkelésre és a 2,6 km-es féltávra is.

“Ahogy a 13 ezer nevező, aki korábban jelentkezett a 43. Lidl Balaton-átúszásra, úgy mi is szomorúan vettük, hogy az időjárás átmenetileg megakadályozta, hogy úszhassunk. Most végre eloszlottak a viharfellegek, szép az idő, így mindenkit szeretettel várunk, hogy részese legyen Európa legnagyobb nyílt vízi úszóeseményének. Minden készen áll!” – mondta Kocsis Árpád, a szervező Budapest Sportiroda vezetője.

2026.07.25. 08:00

A "Kill 'Em All" negyvenhárom éves lett

2026.07.24. 13:49

Bronxi lányból világsztár - Jennifer Lopez ma 57!

2026.07.24. 12:00

A "Bohemian Rhapsody" klipje tizenhét éve ismét zenetörténelmet írt

2026.07.24. 10:00

Sebhelyek borítják az Adria különös delfinjét

2026.07.23. 14:11

Roxette-sláger az újabb YouTube milliárdos

2026.07.23. 14:00

Az Oasis korongja lett minden idők legsikeresebb brit stúdióalbuma

2026.07.23. 12:00

Mától látható a mozikban "a Sin City rokona"

2026.07.23. 10:00

Slash 61!

2026.07.23. 10:00

Tizenöt év Amy Winehouse nélkül

2026.07.22. 14:00

PSY tovább gyűjti a milliárdokat

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő