A 2000-es évek ünnepelt ikonja közel tíz év után visszatért, és nagyon is rácáfol a Disney-sztár skatulyára! Hilary Duff ugyanis az esztendők alatt egy érett, komoly nővé cseperedett, akit egészen más dolgok vezérelnek, mint annak idején. Ebből kapunk most egy jókora szeletet a debütáló tizenegyszámos ’luck… or something’ lemeze által, egyúttal egy vadiúj videóklipet is láthatunk az előadótól.

Egy évtizedes szünet után ismét új koronggal örvendezteti meg a rajongókat az énekes-színésznő. A várakozást pedig abszolút felülmúlta már az albumból előre megmutatott két dal, ugyanis a „Mature” és a „Roommates” is egy csapásra közönségkedvenccé avanzsálódott. Már az első dallamnál tudatosult mindenkiben, hogy Hilary Duff ott folytatja, ahol abbahagyta.

„A legkisebb gyermekem születése után erős vágyat éreztem, hogy visszatérjek a stúdióba, és az évek során szerzett élettapasztalataimból megosszak valamit” – árulta el Duff.

Ennyi év alatt felnőtt egy generáció. Ahogyan az előadó, úgy a rajongói közül sokan családot alapítottak, felnőttek lettek. Így az életben teljesen más dolgokkal kell szembenézniük, mint annak idején. Nekik ad támpontot a ’luck… or something’. Hiába van fényes pophangzása minden darabnak a lemezről – melyen Duff többek közt Grammy-díjas producer-zeneszerző férjével, Matthew Komaval dolgozott együtt -, ha a sorok mögé nézünk, nem csak egy egyszerű korongot, hanem egy önreflexiót kapunk. Legyen szó a gyermekvállalásról, a szerelemről, a hírnév jó és rossz oldaláról, vagy éppen családi problémákról.

„A családom van rám a legnagyobb hatással. Teljesen természetes, hogy ők teszik ki az életed legnagyobb szeletét. Attól, hogy valaki egy családba születik, még nem biztos, hogy együtt is maradnak, erre pedig a gyereknek sosincs ráhatása. Bonyolult volt az életem, ahogyan a szüleim kapcsolata is. Ez persze nem ritkaság, de úgy érzem, hogy azért írok róla az albumon, mert most álltam rá készen” – mondta egy lapban.

Minden olyan égető téma górcső alá kerül, amivel az utóbbi években megküzdött az előadó, miközben hosszú ideig kereste azt, ki is ő valójában, és mi a feladata az életben.

2026.02.26. 14:00

Tinisztárból érett, szenvedélyes nő lett Hilary Duff

2026.02.26. 13:13

Először lesz dél-koreai elnöke a Cannes-i filmfesztivál zsűrijének

2026.02.26. 12:00

Kitünteti a Metallicát az Amerikai Vöröskereszt

2026.02.26. 08:00

Biztos, hogy létezik élet a Földön kívül, állítja Steven Spielberg

2026.02.25. 14:00

Harmincegy éve lett listavezető a "Take A Bow"

2026.02.25. 12:00

A Backstreet Boys marad Las Vegas-ban és a Super Bowlról álmodik

2026.02.25. 10:00

A „Jump” negyvenkét éve ugrott a slágerlisták élére

2026.02.25. 09:00

Minden eddiginél divatosabb lesz az idei Met Gála

2026.02.25. 08:00

Whoopi Goldberg nekiment Elon Musknak az Odüsszeia miatt

2026.02.24. 13:12

Öt napon át ünneplik az olasz zenét Sanremoban

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő