Tavaly nyolcadik alkalommal hirdették meg a Passzold vissza, Tesó! elnevezésű kampányt. A szervezők közleményében felidézték, hogy a Jane Goodall Intézet 2018-ban indított közös kampányt a KÖVET Egyesülettel az Afrikáért Alapítvány, az EMLA és a Védegylet Egyesület segítségével, amely a magyar háztartásokban már nem használt elektronikai eszközöket célozta meg. A kampány keretében olyan eszközöket gyűjtenek, mint a már nem működő, elavult mobiltelefon, GPS-navigátor, okosóra vagy tablet.

A tavalyi Passzold vissza, Tesó! kampány során 10 095 készülék gyűlt össze, amelynek összsúlya 1112 kilogramm. Továbbá 269 gyűjtőponton 285 258 résztvevőt értek el.
A közleményben emlékeztettek, hogy a kisméretű elektronikai eszközök előállításához szükséges, kimerülő készletű koltán nevű ércet Afrikában veszélyeztetett fajok, gorillák és csimpánzok élőhelyén bányásszák, felemésztve ezzel életterüket. A bányászat nem ritkán gyermek- és rabszolgamunkával zajlik.

Az életciklusuk végén a mobiltelefonok sok esetben hulladékként a környezetet szennyezik tovább, ezt a folyamatot szeretnék megállítani a Passzold vissza, Tesó! kampánnyal, amelynek célja, hogy a mobilokat újrahasznosítás céljából összegyűjtsék – olvasható a közleményben.

Forrás: MTI

📷 Brendan Hoffman/Getty Images

2026.01.14. 15:32

„Innuendo” 35

2026.01.14. 14:00

Több mint tízezer használt mobiltelefont gyűjtöttek össze a Jane Goodall Intézet kampányában

2026.01.14. 12:00

Céline Dion a TikTokon kezdte 2026-ot

2026.01.14. 10:00

Isten éltesse Dave Grohlt!

2026.01.14. 08:00

Jó síterepek várják a síelőket Magyarországon

2026.01.13. 14:00

A Kispál és a Borz is fellép idén nyáron a Művészetek Völgyében

2026.01.13. 12:39

Újranyitott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

2026.01.13. 10:08

Autizmussal élő Barbie a befogadó baba-sorozat újabb tagja

2026.01.13. 08:00

Britney Spears fogadalmat tett

2026.01.12. 12:00

A kutyák gazdáik beszélgetéséből is képesek új szavakat tanulni

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő