A brit énekesnő és dalszerző, bemutatta legújabb kislemezét, amely a „Dolce Vita” címet kapta és a szeptember 12-én megjelenő, nyolcadik stúdióalbuma, a Perimenopop előfutára.

A dalt Sophie Karma Kid, Baz Kaye és Clementine Douglas közreműködésével készítette, és az újjászületés, valamint az elvágyódás érzését közvetíti.

„A Dolce Vita annak a varázsát ragadja meg, amikor az ember olyan helyen van, ahol senki sem ismeri – ilyenkor teljesen új emberré válhatsz. Egy, a múltat maga mögött hagyó főhőst képzeltem el, aki második esélyt keres, de ugyanúgy szólhat egy felejthetetlen utazás iránti nosztalgiáról is” – mondta az új felvételéről Sophie Ellis-Bextor.

Az ősszel érkező új album a “Perimenopop” az érettség és a személyes erő ünnepe – egy olyan album, amely Sophie jellegzetes dance-pop hangzását ötvözi egy újfajta magabiztossággal. 25 éves karrier és 7 album után a “Perimenopop” olyan mű, amelyet Sophie mintha mindig is el szeretett volna készíteni – és most eljött az ideje.

📷Tristan Fewings/Getty Images

2025.07.13. 13:00

Négy évtizedes minden idők egyik legjelentősebb zenei eseménye és Phil Collins bravúrja

2025.07.31. 10:00

Idén is világsztárok érkeznek a ma kezdődő Paloznaki Jazzpiknikre

2025.07.30. 16:00

„A szálloda, ahol újra életre kelt a punkrock” – a Good Charlotte visszatér

2025.07.30. 14:00

Megjöttek az első reakciók a Csupasz pisztolyra, csüggedésre semmi ok

2025.07.30. 12:00

Új dallal lepte meg rajongóit Sophie Ellis-Bextor

2025.07.30. 10:00

Madarat tolláról... ma a barátságot ünnepeljük

2025.07.30. 08:00

Beyonce újabb country-sikert könyvelhet el

2025.07.29. 16:00

Több mint két évtizede mutatták be minden idők egyik legromantikusabb filmjét

2025.07.29. 12:00

Éljenek a tigrisek!

2025.07.29. 10:00

Idén is Hugh Jacman lesz a Global Citizen házigazdája, bejelentették a headlinereket is

2025.07.28. 16:00

Ami késik nem múlik -itt a régi-új Madonna album

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő