Új szabályokat fogadott el az amerikai filmakadémia a jövő évi Oscar-díjakkal kapcsolatban – számolt be róla a Variety.com.
A 97. Oscar-díjátadó gálát 2025. március 2-án rendezik meg Los Angelesben. A filmakadémia kormányzói testülete által elfogadott új szabályok a díjkategóriákat és a filmekkel kapcsolatos kampányokat is érintik.

Mostantól akár három zeneszerző is külön-külön kaphat Oscar-díjat, ha mindannyian jelentősen hozzájárultak egy film zenéjéhez. Korábban a film zenéjén dolgozó zeneszerzők közösen kaphattak egy Oscar-szobrot. Emellett az eredeti filmzene kategória szűkített listáján, amit december végén hoznak nyilvánosságra, az eddigi 15 helyett 20 esélyes szerepelhet.

A filmakadémia ezentúl nem fogadja el, ha egy filmet autós moziban vetítenek, hogy teljesítse a nevezéshez szükséges vetítési feltételeket. Az autós mozis lehetőséget még a koronavírus-járvány idején fogadták el, amikor a streamingen és VOD-platformokon bemutatott filmek is pályázhattak.

A legjobb film Oscarjára pályázó alkotásoknak teljesítenie kell a 2023-ban bevezetett, kibővített mozis forgalmazási követelményeket. Ezek között szerepel, hogy a filmet hat kijelölt amerikai mozis piac közül legalább egyben egy hétig kell vetíteni, majd az első megjelenéstől számított 45 napon belül hét napig, egymást követő vagy nem egymást követő vetítéseken kell bemutatni Amerika 50 legjelentősebb mozis piaca közül tízben.
A fődíjra emellett csak olyan film pályázhat, amely a filmakadémia által felállított 4 reprezentációs és befogadási norma (Representation and Inclusion Standards Entry) közül legalább kettőnek megfelel.
Az animációs filmek a legjobb nemzetközi film kategóriában is indulhatnak az Oscarért, ha mindkét kategória nevezési feltételeit teljesítik.

A kormányzói díjaknál is történtek változások. A kreatív producereket elismerő Irving G. Thalberg-díj ezentúl szintén egy Oscar-szobor lesz az eddigi Thalberg-szobor helyett. A Jean Hersholt Humanitárius Díj definícióján pedig finomítottak.
A filmakadémia két tudományos és technikai díja új elnevezést kapott: a Gordon E. Sawyer-díjat Tudományos és Technikai Életműdíjnak, a John A. Bonner-díjat pedig Tudományos és Technikai Szolgálat-díjnak fogják nevezni.

A részletes szabályozás a filmakadémia honlapján (oscars.org/oscars/rules-eligibility) olvasható.

Forrás: MTI

Fotó: Pexels/Engin Akyurt

2024.05.04. 10:34

May the 4th be with you - éljen a Star Wars Világnap!

2024.05.03. 17:25

Kulka Jánost választották a nemzet színészének

2024.05.03. 12:00

Látványos csillaghullás várható május első hétvégéjén

2024.05.03. 10:00

Tiszteletbeli Arany Pálma-díjat kap Meryl Streep Cannes-ban

2024.05.03. 08:00

Ünnepi rendezvény miatt péntek estétől vasárnap éjfélig lezárják a Szabadság hidat

2024.05.02. 14:00

Ryan Gosling beköszönt, a közönség sikított

2024.05.02. 08:00

Számos szakmai és zenei fellépővel vár az idei MCC Feszt

2024.04.30. 16:00

Így reagált a Queens of the Stone Age a Fonogram-díj hírére

2024.04.30. 14:00

Michael Jackson több mint négy évtizede ismét a Billboard élén kötött ki

2024.04.30. 12:00

Ma van a méhek napja 🐝

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő