Az operaház fantomja 1000. előadását ünnepli a Madách Színház november 30-án, a jubileum alkalmából a jelenlegi három szereposztás minden tagja színpadra lép. A különleges évfordulógoz több izgalma s program is kapcsolódik.

Az operaház fantomja műc musicalt 2003-ban mutatta be a Madách Színház. Szirtes Tamás rendező a világon először kapott engedélyt arra, hogy non-replica verzióban, vagyis saját látványvilággal és színpadi megoldásokkal vigye színre a musicalt. A darab sikere nemcsak a lenyűgöző zenének, a rendezői koncepciónak és a látványvilágnak köszönhető, hanem annak a színészi elhivatottságnak is, amelyet a szereplők képviselnek. Sasvári Sándort, a premier óta alakítja a Fantomot és ezzel igen különleges teljesítményt mondhat magáénak: “Ezzel világrekorderként immár a legidősebb színész, aki ezt a szerepet folyamatosan játssza. Ez nemcsak szakmai bravúr, hanem emberi teljesítmény is, amely méltán emeli őt a színháztörténet legendái közé” – emlékezetet Szirtes Tamás.

A közelgő jubileumi előadást egy egész héten át tartó ünnepi programsorozat előzi meg. November 14-től megújul az Utazás a függöny mögé című színházi séta, amelynek résztvevői Andrew Lloyd Webber Madách Színházban megrendezett előadásainak hátterét fedezhetik fel.
November 25-én a produkció előkészületeinek legemlékezetesebb pillanatait és az előadás ikonikus elemeit bemutató kiállítás nyílik, november 27-én pedig Fantom-kvízre invitálják az érdeklődőket.

Az operaház fantomja londoni ősbemutatója 1986. október 9-én volt, a New York-i Broadwayn 1988. január 26-án mutatták be.
A francia Gaston Leroux 1910-es regénye alapján készült darab egy torzszülött zseni történetét meséli el, aki a párizsi Operaházban él, és beleszeret a fiatal szoprán énekesnőbe.

📷 Madách Színház

2025.10.14. 16:45

Streaming killed the MTV star…

2025.11.10. 10:00

Ünnepel a fantom a Madách Színházban

2025.11.10. 08:00

Megérkezett New Yorkba a Rockefeller Center karácsonyfája

2025.11.09. 14:00

Elkészült a klip Robbie Williams zenei szerelmesleveléhez

2025.11.08. 11:45

Lady Gaga és Kendrick Lamar kapta a legtöbb Grammy-jelölést

2025.11.08. 10:00

A mai nap a cappuccinóé

2025.11.07. 14:00

Megérkezett a Michael Jackson életrajzi film előzetese

2025.11.07. 12:00

Isten éltesse David Guettát!

2025.11.07. 10:00

Kylie Minogue már karácsonyozik

2025.11.06. 15:00

Madonna már harmincöt éve is provokált

2025.11.06. 10:00

Harmincöt éve a Pearl Jam rekordot állított fel az amerikai albumpiacon

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő