A Műcsarnok 150. virtuális sétája publikálása alkalmából huszonkét bővített, online elérhető sétáját tette ingyenessé a nagyközönség számára.

A Műcsarnok szerdai közleménye szerint a kiállítóhely világviszonylatban is az elsők között, 2014 őszén kezdte időszaki kiállításainak digitális dokumentálását. Míg a kezdeti időszakban csak néhány tárlatot örökítettek meg ebben a formában, a 2020-as pandémia óta az intézmény minden kiállítását bejárhatóvá teszi a virtuális térben, egyes kiállításokról pedig bővített változat is készült, amelyeket hanganyag kísér.

A statisztikák szerint 2025-ben eddig már több mint 6000 látogató kereste fel a virtuális termeket.
A 150. publikáció tiszteletére úgy döntött a Műcsarnok vezetősége, hogy a korábban jelképes díj ellenében, e-jeggyel megtekinthető 22 bővített sétát – köztük többek között Antal Csaba, Wagner Nándor, Barabás Márton és Kovács Péter és Matzon Ákos tárlatait – ingyenessé teszi a nagyközönség számára. A folyamatosan bővülő digitális gyűjteményben a Nemzeti Szalonok nagyszabású bemutatói is helyet kaptak.

A Műcsarnok 150. virtuális sétája, a Szőcs Miklós TUI életművét bemutató kiállítás, a napokban vált elérhetővé az intézmény weboldalán. Felidézték, hogy a városligeti intézményben 2025. október 31. és 2026. január 18. között volt látható a Kossuth-, Munkácsy- és Prima Primissima-díjas szobrászművész életművét bemutató tárlat.

A virtuális séták száma folyamatosan bővül, amelyekről bővebb információ a Műcsarnok hivatalos weboldalán keresztül érhető el.

Forrás: MTI

📷Getty Images

2026.02.27. 12:00

Chris Evans, Javier Bardem és Deni Moore is Oscar-díjakat ad át

2026.02.27. 10:00

Több mint negyed évszázaddal ezelőtt Britney Spears először vette be a brit slágerlistát

2026.02.27. 08:00

Virtuálisan sétálhatunk végig a Műcsarnok több tárlatán át

2026.02.26. 14:00

Tinisztárból érett, szenvedélyes nő lett Hilary Duff

2026.02.26. 13:13

Először lesz dél-koreai elnöke a Cannes-i filmfesztivál zsűrijének

2026.02.26. 12:00

Kitünteti a Metallicát az Amerikai Vöröskereszt

2026.02.26. 08:00

Biztos, hogy létezik élet a Földön kívül, állítja Steven Spielberg

2026.02.25. 14:00

Harmincegy éve lett listavezető a "Take A Bow"

2026.02.25. 12:00

A Backstreet Boys marad Las Vegas-ban és a Super Bowlról álmodik

2026.02.25. 10:00

A „Jump” negyvenkét éve ugrott a slágerlisták élére

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő