Tavasz óta tudni lehet, hogy már előkészületben van az élő szereplős Így neveld a sárkányodat folytatása. Az első rész küszöbön álló bemutatása alkalmából a Gizmodo megkereste Dean DeBlois forgatókönyvíró-rendezőt – aki az animációs és az élő szereplős változatokat egyaránt jegyzi –, hogy megkérdezze, mik az elképzelései a második résszel kapcsolatban.

DeBlois egyelőre annyit volt hajlandó elárulni, hogy szeretné, ha a hamarosan látható produkció sztárjai visszatérnének, illetve jó ötletnek gondolja, ha néhányan azon színészek közül is megjelenhetnének a maguk testi valójában, akik annak idején a hangjukat kölcsönözték az animációs karaktereknek. A rendező különösen Jay Baruchel és America Ferrara, illetve Cate Blanchett megjelenésére számít.

Baruchel és Ferrara annak idején a két főszereplőt, Hablatyot és Astridot szólaltatták meg, de az előszereplős változatban már két új színészre (Mason Thamesre és Nico Parkerre) kellett őket cserélni, hiszen azóta kinőttek a kamaszkorból. Blanchett szólaltatta meg Hablaty eltűnt, majd megkerült édesanyját, Valkát, és DeBlois repesne az örömtől, ha az Oscar-díjas színésznő akár csak egy kameó erejéig vállalná a visszatérést. Ám van ezzel egy probléma.

Blanchett nemrég kijelentette, hogy felhagy a színészettel. „A családom mindig sóhajtozik, valahányszor azt mondom, hogy befejezem, de teljesen komolyan gondolom – mondta a színésznő a Radio Timesnak. – Van egy csomó dolog az életben, ami még érdekel ezen kívül.”

Blanchett visszatérése tehát nem biztos, de Baruchel és Ferrara újrázását is jól át kell gondolni, hiszen a saját korábbi karaktereiket nem alakíthatják. DeBlois azonban mindenkit megnyugtat: javában írja a forgatókönyvet, és minden a helyére fog kerülni.

A BoxofficePro előjelzése szerint az élőszereplős Így neveld a sárkányodat akár 100 millió dolláros nyitó hétvégi bevételt is hozhat Észak-Amerikában, mert hatalmas iránta az érdeklődés.

(hazai bemutató: 2026. június 12.)

2025.07.13. 13:00

Négy évtizedes minden idők egyik legjelentősebb zenei eseménye és Phil Collins bravúrja

2025.07.30. 16:00

„A szálloda, ahol újra életre kelt a punkrock” – a Good Charlotte visszatér

2025.07.30. 14:00

Megjöttek az első reakciók a Csupasz pisztolyra, csüggedésre semmi ok

2025.07.30. 12:00

Új dallal lepte meg rajongóit Sophie Ellis-Bextor

2025.07.30. 10:00

Madarat tolláról... ma a barátságot ünnepeljük

2025.07.30. 08:00

Beyonce újabb country-sikert könyvelhet el

2025.07.29. 16:00

Több mint két évtizede mutatták be minden idők egyik legromantikusabb filmjét

2025.07.29. 12:00

Éljenek a tigrisek!

2025.07.29. 10:00

Idén is Hugh Jacman lesz a Global Citizen házigazdája, bejelentették a headlinereket is

2025.07.28. 16:00

Ami késik nem múlik -itt a régi-új Madonna album

2025.07.28. 14:00

Ki nem evett ma még tejcsokit?

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő