“Mindent a Nirvananának köszönhetek. De neme engedhetem meg, hogy ez beárnyékolja a jövőt. Az első néhány éveben még csak nem is akartam beszélni a Nirvanáról. Részben azért, mert fájdalmas volt Kurt haláláról beszélnem, de azért is, mert azt szerettem volna, hogy a Foo Fighters jelnetsen valamit…” A Foo Fighters alapítója, a Nirvana egykori dobosa, az énekes, gitáros, producer és dalszerző Dave Grohl ma ünnepli 55. születésnapját.

Grohlról nagyon sokat elmond az eset, amikor a Foo Fighters göteborgi koncertje közben elesett a színpadon, eltörte a lábát – majd miután begipszelték visszatért a zenekarhoz a színpadra, hogy befejezzék a koncertet.
Dave Grohl hallás után dolgozik, vagyis zenél és ír zenét – a mai napig nem ismeri a kottát, semmiféle zenei előképzettsége nincsen. Elmondása szerint a legnagyobb hatással a zenei stílusára John Boham, a Ledd Zeppelin dobosa gyakorolta.

A számtalan díjjal – köztük 16 Grammy-vel – jutalmazott Dave Grohl pályafutása során olyan nagyszerű zenészekkel dolgozott együtt és lépett színpadra, mint Paul McCartney, David Bowie, Iggy Pop, Slash, Tom Petty, Lemmy Kilimister. Az sem véletlen, hogy őt kérték fel arra, hogy iktassa be a Queent a Rock and Roll Hírességek Csarnokába, amelynek ő maga kétszeres tagja, hiszen 2014-ben a Nirvanával, idén pedig a Foo Fighterssel írta be a nevét a rock halhatatlanjai közé.

Dave soha nem fejezte be az iskolát, zenei pályafutása a 80-as évek elején indult, amikor különböző Washington környéki zenekarokban játszott. Az első dal, amelyet írt a Bitch volt, amiben a kutyájáról, Bee Gee-ről énekel, az általános iskolában alapított zenekarában.( Dave Grohl nem tagadja, hogy a disco zene és a Bee Gees – akaikról a kutya is kapta a nevét – hatással volt rá. Ennek bizonyítéka a tavaly megjelent Bee Gees feldolgozások, amelyeket a Foo Fightersel készítettek a Dee Gees név alatt.)
Dave Grohl később, 16 évesen adta ki az első felvételét a Mission Impossible című zenekarral, az első komoly zenekar, amelyben játszott pedig a Scream volt – ám hazudnia kellett a koráról, hogy felvegyék a bandába. Természetesen az igazi hírnevet a Nirvana hozta meg számára – a többi pedig zenetörténelem… Az viszont kevéssé ismert tény, hogy Kurt Cobain 1990-ben nem csak a zenekarba, de az otthonába is befogadta Dave Grohlt, aki nyolc hónapon át élt Cobain lakásában és aludt a kanapéján. Kurt Cobain halála és a Nirvana megszűnés után alapította Foo Fighters nevű zenekarát, amely azóta már az egyik legismertebb rock zenekar a világon.

A Nirvanával, 12 a Foo Fighters-szel 14 albumot adott ki és 2 szólólemezt is piacra dobott. A zenélés mellett Dave Grohl rendezőként is jeleskedik – a Foo Fighters tucatnyi klipje mellett néhány zenés filmet és egy minisorozatot is rendezett.
A világ harmadik leggazdagabb dobosáról – Ringo Starr és Phill Collins után – akinek vagyona 260 millió dollár szülővárosában utcát neveztek el, az ohio-i Waronban pedig az ő tiszteletére emelték azt a 409 kilós, dobütőt ábrázoló emlékművet, ami impozáns méreteivel még a Guinness Rekorodok Könyvébe is bekerült.
Bár Grohl nem tartozik a botrányairól híres rock zenészek közé, 2005-ben azért filmbe illő esetet élt meg, amikor egy nő, aki folyamatosan üldözte és még a házának alaprajzát is megszerezte, azzal fenyegette, hogy megöli, majd öngyilkos lesz – később az FBI-nak sikerült letartóztatnia a fenyegetőt.
Dave Grohl egyébként teljesen átlagos életet és – saját bevallása szerint minden nap 5 órakor kel, kétszer volt nős, 1994 és 1997 között Jennifer Jungblood volt a felesége, 2008. óta pedig Jordyn Blun él, akitől három lánya született.
2021-ben jelent meg” The Storyteller: Tales of Life and Music” című életrajzi könyve. Hamarosan pedig érkezik az első Foo Fighters (horror) film is.

„Az az igazság, hogy ha ezt az egész karrier dolgot komolyan venném, másként neveztem volna el a bandámat, nem Foo Fightersnek – mert egy zenekarnak ez a létező leghülyébb név a világon” – mondja az ”Ohio-i fiú”, aki ma a zenész társadalom egyik legmegbecsültebb tagja.

Fotó: Matt Winkelmeyer/Getty Images

2024.05.08. 12:00

Megvan a Michael Jackson életrajzi film premierjének dátuma

2024.05.08. 10:00

Együnk kézműves fagyit - ma van a napja!

2024.05.08. 08:00

Történelmi mélyponton a sörfogyasztás az egyik "legsörösebb" országban

2024.05.07. 16:25

Loreen-koncert lesz az Akvárium Klubban jövő tavasszal

2024.05.07. 15:08

Pünkösdkor kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja

2024.05.07. 11:54

Virágba borultak a MET gála vendégei

2024.05.07. 10:00

Közel négy évtizede a Dirty Dancing az amerikai slágerlistát is meghódította

2024.05.07. 08:00

Római tavaszünnep lesz Aquincumban

2024.05.06. 16:00

Nyolc év után itt az új Sia album

2024.05.06. 14:00

Alicia Keys musicalje a legtöbb Tony-díj jelölést begyűjtő darabok közt

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő