A “The Outsiders” – egy klasszikus ifjúsági regény adaptációja – nyerte a legjobb musicalnek járó Tony-díjat, míg a “Stereophonics” kapta a legjobb színdarab díját, a vasárnap este, a manhattani Lincoln Centerben rendezett 77. Tony gálán – jelentették a nemzetközi hírügynökségek.

A “The Outsiders” musical  S. E. Hinton azonos című regénye alapján készült, és az utcai bandák közötti viszályt mutatja be az 1960-as évek Oklahomájában. A musical egyik producere Angelina Jolie. A díj átvételekor a darab másik producere, Matthew Rigo, köszönetet mondott Hintonnak is: “Suzy, szeretném elmondani, hogy a történeted üzenete a szeretetről és a családról mindannyiunk életét megváltoztatta.”
Danaya Timer a “The Outsiders” csapatának tagja lett az első nő, aki elnyerte a legjobb musical rendezésért járó Tony-díjat.

A ” Stereophonic” című előadás, amely a legjobb színdarabnak járó Tony-díjat kapta, a legendás Fleetwood Mac együttes tagjainak életét és karrierjét követi nyomon. A zenés előadás összesen öt díjat nyert, így az est nagy győztese lett. A darab szerzője David Adjmi.
“Ó, nem, az ügynököm adott nekem egy béta-blokkolót, de nem működik. Hosszú és nehéz utazás eredményként lehetek most itt. Finanszíroznunk kell az amerikai művészetet” – mondta Adjmi.

A díjátadó vendégei között volt Jay-Z és Hillary Clinton is. Clinton a ” Suffs” című musical produceri csapatának tagja. “Sok színpadon álltam már, de ez különleges” – mondta Hillary Clinton, akinek meglepetésszerű feltűnését a ceremónián ovációval fogadta a 77. Tony gála közönsége. Az egykori amerikai külügyminiszter hangsúlyozta a szüfrazsettekről szóló  musical mögött álló „jelenség” történelmi jelentőségét. Shaina Taub a Broadway történetében a második nő lett, aki musicalt írt, komponált és egyben szerepelt is benne, a “Suffs” szövegéért pedig tegnap  Tony-díjat. vehetett át. “Szavazzatok, szavazzatok, szavazzatok” – buzdította a közönséget a színpadról, a közelgő amerikai elnökválasztáson való részvételre Taub.

A Tony gálán fellépett Alicia Keys, aki 2009-es slágerét, az “Empire State of Mind”-ot adta elő. A Tony-díjra jelölt darabok közt volt az énekesnő életéről és karrierjéről szóló, önéletrajzi ihletésű, “Hell’s Kitchen” című musical, amelynek főszereplője, Malia Joy-Moon kapta a legjobb színésznőnek járó Tony-díjat.  Kisha Lewis, aki zongoratanárt alakít a “Hell’s Kitchen”-ben, 40 éves pályafutással a háta mögött elnyerte első Tony-díját, mint a legjobb musical mellékszereplő.

Az „Örökösök” című sorozat sztárja, Jeremy Strong első Tony-díját nyerte el a legjobb férfi főszereplő kategóriában az 1882-es Ibsen-darabban, “A nép ellensége”-ben nyújtott alakításáért. Így Strong már Emmy, Golden Globe és Tony-díjas is.

Mindenki Harry Pottere, Daniel Radcliffe is díjjal távozott, mégpedig a “Merrily We Roll Along” című musicalben nyújtott alakításáért. Ez Radcliffe- első Broadway-trófeája.   “Ez egy pótolhatatlan tapasztalat volt számomra” – mondta Radcliffe a musicalszerepe kapcsán.

2026.04.28. 16:23

Jövő héten indul az érettségi szezon

2026.04.28. 12:00

Közös dallal jelentkezett a Duran Duran és Nile Rodgers

2026.04.28. 10:00

A Spotify megosztotta az elmúlt két évtized legnépszerűbb streameléseinek listáját

2026.04.28. 08:00

Tarol a Michael a mozipénztárakban

2026.04.27. 14:00

A Foo Fighters tudja mi lesz a kedvenc játékszerünk

2026.04.27. 12:00

Új lemezzel és turnéval tér vissza Tori Amos - Budapest is az állomások között

2026.04.27. 10:00

Huszonnyolc éves a dal, amely a Dr. House főcímzenéjét is ihlette

2026.04.27. 08:00

Több mint négy évtizeddel ezelőtt a USA for Africa szupercsapata bevette az amerikai slágerlistát

2026.04.24. 18:00

Robbant az időzített bomba a mozikban

2026.04.24. 12:00

Már forog A gyertyák csonkig égnek Szabó István rendezésében Ralph Fiennes és Viggo Mortensen főszereplésével

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő