A jövő péntektől, július 26-ától augusztus 15-éig a gyalog és “mikromobilitási eszközzel”, például kerékpárral vagy rollerrel közlekedők autómentes környezetben használhatják a Jane Haining rakpartot az Eötvös tér és az Erzsébet híd közelében lévő Irányi utca között – derül ki a Budapesti Közlekedési Központ, a BKK tájékoztatójából.

A közlemény szerint a gépjárművel közlekedők a lezárt útszakaszt a legegyszerűbben a Hungária-körgyűrűn kerülhetik el, a belvárosban pedig a Kiskörút, illetve a budai alsó rakpart használatát javasolják. Hétvégente továbbra is a Margit híd-Erzsébet híd (Irányi utca) között lehet autómentes környezetben élvezni a Duna közvetlen közelségét – tette hozzá a BKK.

A megnyitás kezdetét idén a Nagykörúton zajló vágányfelújítás ütemei, a végét pedig az augusztus 20-i állami szervezésű ünnepségsorozat helyszínigénye jelöli ki. Kitértek arra is, hogy a következő hetekben folytatódik a Jane Haining rakpart zöldítése is a BKM Zrt. beruházásában, jelentős részben a Közösségi Költségvetésen a budapestiek által megszavazott forrásoknak köszönhetően, és a lezárás ideje alatt a rakparton számos kulturális program várja az érdeklődőket.

Forrás: MTI

Fotó: MTI/Hegedüs Róbert

2025.05.08. 14:30

Enrique Iglesias átlépte az ötödik X-et

2025.05.08. 14:00

Új fejezet nyílik a Sziget életében

2025.05.08. 12:00

Teljes happy enddel ért véget Valerie, a szökevény tacskó története

2025.05.08. 10:00

Barbra Streisand Hozierrel közös dallal harangozza be júniusban érkező lemezét

2025.05.08. 08:00

Jön a Balaton Fagyija választás – fagylalt-kompon, ingyen fagyival!

2025.05.07. 16:00

Közel négy évtizede a Dirty Dancing az amerikai slágerlistát is meghódította

2025.05.07. 14:00

Feléleszti kultikus albumát a New Kids On The Block

2025.05.07. 12:00

A Maroon 5 belekóstolt a K-Popba

2025.05.07. 10:00

Kylie Minogue hazájában rangos elismerésben részesült

2025.05.07. 08:00

Budapesten kezdi turnéját a Roxette alapítója

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő