A virágkocsik jóideje készülnek Debrecenben, hogy méltóképpen koronázzák meg végül a Debreceni Virágkarnevált. Az ország legpompásabb nyári fesztiváljának karneváli menetét több, mint 2000 felvonuló alkotja majd.

Az 58 éves tradícióval büszkélkedő Debreceni Virágkarnevál mindenkié: röviden így összegezhető a cívisváros több mint fél évszázados, nemzetközi szinten jegyzett augusztusi parádéja. Ez az a találkozási pont, ahol, bár rengetegen megfordulnak, mindig mindenkinek jut hely, és ami az itt élő közösségeknek épp olyan sokat jelent, mint a távolról érkezőknek. Az egynapos virágkocsi-felvonulásból az elmúlt évtizedek folyamatos építkezésének és az egyre szélesedő támogató körnek köszönhetően egyhetes összművészeti-gasztronómiai forgatag kerekedett, így a Debreceni Virágkarnevál közönsége az év legszínesebb hetét élheti meg itt. Az egyre virágosabb és izgalmasabb programok a régión, sőt, az országhatáron túlról is rengeteg érdeklődőt vonzanak a fesztiválra, mely augusztus 15 és 20. között várja közönségét.

Az augusztus 20-i felvonulási útvonalon a szervezők 7 lelátót állítanak fel, melyek – egy kivételével – fedettek lesznek, és korszerű kialakításuk az eddigieknél is komfortosabb látványt biztosít a tribünök közönségének. A Debreceni Karitatív Testület, illetve a nehezebb anyagi körülmények között élő családok részére ebben az évben is ingyenes lelátót biztosít a város és a támogatók.
A fesztivál hagyományai mentén a menetet színes élményfutás és oldtimer show vezeti fel, idén is több mint 10 virágkocsi indul, melyek az együttműködő partnerek misszióját, küldetését és üzenetét közvetítik majd – szó szerint virágnyelven. A sort idén is a Szent Korona kezdi majd, kocsit indít a CATL, a Teva, a Richter Gedeon, a Debreceni Szakképzési Centrum, a Magyar Posta, a BMW Group Gyár Debrecen, továbbá a Fórum Debrecen és a Cívis Kosárlabda Klub Kft., továbbá közös kocsival készül Nagyvárad és Debrecen.

Az idei minden idők egyik legütősebb felvonulásának ígérkezik: a virágkocsikat 2000 magyar és külföldi közreműködő – köztük közös kocsival készül Nagyvárad és Debrecen – 7 zenekar, valamint 10 külföldi csapat kíséri: TAMBA TAYA (Spanyolország), BALLET ÓPERA (Spanyolország), COMPAGNIE PLANETE VAPEUR (Franciaország), BANDIERAI DEGLI UFFIZI DI FIRENZE (Olaszország), BAFOFIM BALLET FOLKLORICO FIESTA MEXICANA (Mexikó), STELZEN ART (Németország), ENSAMBLE IBERIONI (Georgia), valamint a több mint 250 dobossal érkező BRAZIL BATALA INTERNATIONAL. A menet egyik leglátványosabb elemének ígérkezik a «Dragonautes», de la compañía francesa Planète Vapeur – vagyis A sárkány.

Fotó: Pexels/Unchalee Srirugsar

2025.05.30. 16:00

Rejtély övezi Banksy legújabb graffitijének helyszínét

2025.05.30. 14:00

Delux változatban tért vissza az új Linkin Park album

2025.05.30. 12:00

Mi köti össze Koppenhágát, Zürichet, Szingapúrt, Aarhust és Antwerpent?

2025.05.30. 10:00

Harmincnégy éve Freddie Mercury utoljára állt a kamerák elé

2025.05.30. 08:00

Idén is lesz Belvárosi Kutyafesztivál

2025.05.29. 14:33

"Úgy szól, mint a jövő" - készül az új U2 album

2025.05.29. 12:00

Az új Karate Kölyök-film összehozta Jackie Chant és Ralph Macchiot

2025.05.29. 10:00

Közel négy évtizede lett listavezető a tengerentúlon a „With or Without You"

2025.05.28. 12:00

Ma van a nemzetközi burger nap

2025.05.28. 10:00

Freddie Mercury-nak van egy lánya?

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő