Steven Tylerék 1989. szeptember 12-én dobták piacra „Pump” című korongjukat, amely a banda egyik legsikeresebb és a kritikusok által legjobban elismert munkájának számít. Ez volt az együttes tizedik stúdióalbuma, amely mára a hard rock műfajon belül is kiemelkedő helyet foglal el. A „Pump” az Aerosmith korábbi munkáihoz képest frissebb, energikusabb hangzást hozott, ami segített az Aerosmith-nek visszatérni a zenei szcéna élvonalába.

A korongon olyan, ma már klasszikusnak számító Aerosmith felvételek kaptak helyet, mint a „Love In An Elevator“, a „The Other Side“ vagy a „Janie’s Got a Gun“. A „Pump”-ot „Get a Grip“ és a Toys in the Attic“ után a banda harmadik legsikeresebb albumaként tartják számon az Egyesült Államokban, ahol több mint 7 millió példányban kelt és hétszeres platinalemez lett. A lemezen hallható „Janie’s Got a Gun“-ért pedig az Aerosmith megkapta az első Grammy-díját. A „Janie’s Got a Gun” a a legjobb rock előadásért járó Grammy-n túl is különösen nagy figyelmet kapott, mivel fontos társadalmi témákat dolgozott fel, mint a családon belüli erőszak és a gyermekbántalmazás.

Az album producere a híres Bruce Fairbairn volt, aki a bandával szoros együttműködésben dolgozott, hogy megőrizze a régi Aerosmith-stílust, miközben modern elemeket is beépített az új zenei anyagba. A lemez kiadása után az Aerosmith világkörüli turnét indult.
A „Pump” sikere siker tovább erősítette az Aerosmith hírnevét, és megmutatta, hogy a banda képes újjászületni, annak ellenére, hogy a korábbi években nehézségekkel küzdött.

Az album borítója is ikonikus lett, amelyen két egymásra helyezett teherautó látható, utalva az album címe által közvetített erőteljes, dinamikus hangzásra. A „Pump” minden elemében megtestesíti az Aerosmith zenei erejét és kreativitását.

A zenekar tagjai, különösen Steven Tyler énekes és Joe Perry gitáros, új energiával töltötték meg a dalokat, amelyeket a rajongók és a kritikusok egyaránt nagy lelkesedéssel fogadtak. Ez az album segített az Aerosmith-nek , hogy a zenéje a fiatalabb generációkhoz is elérjen, és olyan rajongókat szerezzenek, akik nem ismerték régebbi munkásságukat.

📷 Bob King/Redferns

2025.07.13. 13:00

Négy évtizedes minden idők egyik legjelentősebb zenei eseménye és Phil Collins bravúrja

2025.07.30. 16:00

„A szálloda, ahol újra életre kelt a punkrock” – a Good Charlotte visszatér

2025.07.30. 14:00

Megjöttek az első reakciók a Csupasz pisztolyra, csüggedésre semmi ok

2025.07.30. 12:00

Új dallal lepte meg rajongóit Sophie Ellis-Bextor

2025.07.30. 10:00

Madarat tolláról... ma a barátságot ünnepeljük

2025.07.30. 08:00

Beyonce újabb country-sikert könyvelhet el

2025.07.29. 16:00

Több mint két évtizede mutatták be minden idők egyik legromantikusabb filmjét

2025.07.29. 12:00

Éljenek a tigrisek!

2025.07.29. 10:00

Idén is Hugh Jacman lesz a Global Citizen házigazdája, bejelentették a headlinereket is

2025.07.28. 16:00

Ami késik nem múlik -itt a régi-új Madonna album

2025.07.28. 14:00

Ki nem evett ma még tejcsokit?

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő