Elton John számára nehézséget okozott az új musicalje, „Az ördög Prádát visel” megtekintése, mivel egy korábban átvészelt szemfertőzés következtében elvesztette látását – jelentették a nemzetközi hírügynökségek, a zenész nyilatkozatára hivatkozva.

Sir Elton  “Az ördög Pradát visel” című musicalje premierjén vett részt vasárnap Londonban. “Nem tudtam ott venni sok előbemutatón, mert, ahogy tudják, elvesztettem a látásomat” – mondta a közönségnek. Hozzátette, hogy bár nem látta a darabot, élvezte a zenét, amely jól hangzott.
A 2006-os film alapján készült “Az ördög Pradát visel” című musical zenéjét Elton John irta. Az előadásban Vanessa Williams alakítja a rettegett szerkesztőt, Miranda Priestly-t, akit a filmben Meryl Streep játszott.

Szeptemberben az énekes elárulta, hogy súlyos szemfertőzéssel küzdött, amelyet júliusban kapott el. Novemberben pedig az ABC amerikai televíziós csatornán beszélt arról, hogy részlegesen megvakult a  jobb szemére, és bal szeme sincs jó állapotban. Elton John hozzátette, hogy egészségügyi problémái akadályozzák abban, hogy új zenei projekteken dolgozzon.

A 2006-os film alapján készült “Az ördög Pradát visel” című musical zenéjét Elton John irta. Az előadásban Vanessa Williams alakítja a rettegett szerkesztőt, Miranda Priestly-t, akit a filmben Meryl Streep játszott.

A “Az ördög Pradát visel” premierjét követő vasárnapi gálavacsorán, amely Elton John AIDS-alapítványának gyűjtött támogatást, hírességek és a divatipar képviselői is részt vettek, köztük Donatella Versace divattervező és Anna Wintour, a Vogue főszerkesztője, akiről azt mondják, hogy Priestly karakterének ihletője volt.
Wintour a musicalt “szórakoztatónak” nevezte – jegyzi meg az Associated Press.

📷 Dave Benett/Getty Images

2025.11.30. 10:00

Szép nyári este - itt a Fiesta újdonsága!

2025.11.29. 10:00

Sydney Sweeney nem csak romantikus vígjátékokban állja meg a helyét

2025.11.28. 16:00

Hatodik stúdióalbuma „ezüstlakodalmát” ünnepli a Green Day

2025.11.28. 14:00

Mikulásbusz és fényhajó is csatlakozik a BKV ma induló fényflottájához

2025.11.28. 12:00

Megérkezett Madonna jubileumi „Bedtime Stories” albuma

2025.11.28. 10:00

Adventi és karácsonyi témájú programokkal is várják a látogatókat Néprajzi Múzeumban

2025.11.28. 08:00

Idén is eljött a fekete péntek

2025.11.27. 16:00

Újra itt vannak a legjobb Roxette dalok

2025.11.27. 14:00

Visszatér a fél All Saints

2025.11.27. 12:00

Alicia és Eros – szuperduett született

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő