Az Aerosmith és Yungblud megjelentették “One More Time” című közös mini­albumukat, amelyre négy új, eredeti dal mellett  klasszikus “Back in the Saddle” frissített változata is felkerült.

A legendás banda és a népszerű brit rockénekes szeptemberben harangozták be az új korongot,  a “My Only Angel” című kislemezzel, amely az Aerosmith első új zenéje volt 12 év után. A dalban Yungblud és Steven Tyler „osztoznak” a vokálokon; a szám a Billboard Hot Hard Rock Songs lista első helyén debütált, és három hétig maradt a csúcson.

Joe Perry, az Aerosmith gitárosa a Billboardnak adott friss interjúban elmondta, hogy nem zárja ki, hogy a  Yungbluddal való közös munka újabb dalok írására inspirálhatja a zenekart:

„A legkézenfekvőbb az, hogy talán bemegyünk a stúdióba, és írunk még zenét. Erről még nem beszéltem Stevannel, de az elmúlt hónapokban egyetlen beszélgetésünkben sem hangzott el az, hogy ‘Ezt többé nem csináljuk’, szóval ez jó jel. Azt hiszem, ez is része a kalandnak; túl fiatal vagyok a visszavonuláshoz… és tudom, hogy neki is van még mondanivalója. Majd meglátjuk” – mondta a 75 éves zenész.

Az Aerosmit jelenleg nem tervezi, hogy visszatér a színpadra, jóllehet az elmúlt hónapokban volt néhány rövid fellépésük. Tavaly a zenekar bejelentette, hogy felhagynak a koncertezéssel a frontemberük, Steven Tyler hangproblémái miatt.

Nemrég – egészeségügyi problémákra hivatkozva -, Yungblud is lemondta az idei évere beütemezett koncertjeit, ám jó hír hogy eközben bejelentette 2026-os észak-amerikai turnéját, vagyis nem tervez hosszú pihenőt.

📷 Mike Coppola/Getty Images for MTV

2026.04.28. 16:23

Jövő héten indul az érettségi szezon

2026.04.28. 12:00

Közös dallal jelentkezett a Duran Duran és Nile Rodgers

2026.04.28. 10:00

A Spotify megosztotta az elmúlt két évtized legnépszerűbb streameléseinek listáját

2026.04.28. 08:00

Tarol a Michael a mozipénztárakban

2026.04.27. 14:00

A Foo Fighters tudja mi lesz a kedvenc játékszerünk

2026.04.27. 12:00

Új lemezzel és turnéval tér vissza Tori Amos - Budapest is az állomások között

2026.04.27. 10:00

Huszonnyolc éves a dal, amely a Dr. House főcímzenéjét is ihlette

2026.04.27. 08:00

Több mint négy évtizeddel ezelőtt a USA for Africa szupercsapata bevette az amerikai slágerlistát

2026.04.24. 18:00

Robbant az időzített bomba a mozikban

2026.04.24. 12:00

Már forog A gyertyák csonkig égnek Szabó István rendezésében Ralph Fiennes és Viggo Mortensen főszereplésével

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő