A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, az MME a nemzetipark-igazgatóságokkal és más civil szervezetekkel együttműködve január 16-a és 19-e között rendezi meg a 23. Országos Sasszinkront, a hazánkban telelő ragadozó madarak éves számlálását – derül ki az MME tájékoztatójából.

A felmérést olyan speciális fajismerettel rendelkező szakemberek végzik, akik nagy távolságból és repülés közben is képesek elkülöníteni egymástól a gyakran igen hasonló megjelenésű fajokat – emelték ki a közleményben.
Magyarország területén a sas- és sólyomfajok szempontjából számos kiemelten fontos telelőhely van – hívták fel a figyelmet a szakemberek, hozzátéve, hogy legnagyobb számban a rétisasok telelnek hazánkban.

A második leggyakoribb Magyarországon telelő sasfaj a parlagi sas. Az állandó hazai költőállományhoz a Kárpát-medence más országaiból származó egyedek is csatlakoznak télire. Ritkaságnak számít, de minden évben előfordul néhány szirti sas és fekete sas is az itt telelő egyedek között – sorolták a tájékoztatóban.

A sólymok közül a kerecsen- és vándorsólyom, valamint a Magyarországra téli vendégként érkező kis sólyom a kiemelt célfaja a programnak. Ugyanakkor a felmérések során a sasok és sólymok mellett mind a 17, hazánkban rendszeresen telelő nappali ragadozómadár-faj egyedeit számba veszik a szakemberek. A megfigyelési eredmények összesítését követően a sasleltár várhatóan februárban készül el – írták a sajtóanyagban.

Felidézték, hogy az MME a partnereivel 2004-ben indította el a legfontosabb, részben már évtizedek óta ismert sastelelőhelyek egységes módszertannal és egy időben történő ún. “szinkron” felmérését. Ehhez az Európai Unió által támogatott PannonEagle LIFE projekt keretében 2018 óta a környező országok természetvédelmi szervezetei és szakemberei is csatlakoztak, így a legjelentősebb sastelelőhelyek ellenőrzésére az egész Kárpát-medencében sor kerül.

A kerecsensólyom felmérésére és védelmére irányuló tevékenységek az Észak-Alföldön az Európai Unió és a Magyar Állam által támogatott LIFE SakerRoads projekt keretében zajlanak 2023 és 2028 között – fűzték hozzá.

Az országos sasszinkronhoz kapcsolódva rendezik meg a nyilvános Sasnapot január 17-én a jászberényi Sasközpontban.

A nap folyamán a látogatók részt vehetnek egy vezetett 5 vagy 8 km-es sasszámláló túrán, testközelből találkozhatnak három sasfajjal is a Sasközpontban egy madárházas szakvezetésen, megtekinthetik a LIFE SakerRoads pályázat interaktív bemutató buszát, a RaptorMobilt, a nap folyamán pedig az épületben madaras kézműves foglalkozás várja a kicsiket és nagyokat, illetve teabüfé is elérhető lesz – tájékoztatott az egyesület.

Forrás: MTI

📷 Pixabay

2026.01.16. 14:00

Ezeket a filmeket szerettük a legjobban tavaly

2026.01.16. 12:00

Robyn két merész újdonsággal vezeti fel tavasszal érkező albumát

2026.01.16. 10:00

George Michel közel négy évtizede hódította meg szólóban is Amerikát

2026.01.15. 16:00

Megválasztották az év vadvirágát

2026.01.15. 14:00

Nemzetközi elismerésben részesült a Sziget

2026.01.15. 12:00

„A legjobb műveimet akkor írom, amikor nehéz időszakot élek át" - nyolc éve ment el Dolores O'Riordan

2026.01.15. 10:00

Robbie Williams: "Úgy döntöttem, hogy Los Angelesben Bruce Wayne leszek, máshol pedig Batman"

2026.01.15. 10:00

Negyed százada forgatjuk a Wikipédiát

2026.01.15. 08:00

Flea idén tavasszal valóra váltja gyerekkori álmát - Tom York is segít neki

2026.01.14. 15:32

„Innuendo” 35

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő