A Billboard Hot 100 67 éves története során több mint 30 000 dal került fel a slágerlistára. Ezek közül eddig több mint 1180 jutott el az első helyre – derül ki a lista hivatalos honlapjának adataiból. Az egyik legritkább teljesítmény nem pusztán az, ha egy előadó vagy zenekar többször is vezeti a listát, hanem az, ha legalább tíz #1 felvétele van. Ezt mindössze 11 előadó mondhatja el magáról.

A legtöbbször a  Billboard Hot 100 csúcsáig jutók, elit mezőnyében kilenc szólóelőadó és két együttes szerepel, élükön a The Beatles-szel, akik 20 első helyezett dallal vezetik az összesítést. A legendás brit zenekar 1965 óta tartja ezt a rekordot, amikor megelőzte Elvis Presleyt.

A rock and roll királya – aki sajnálatos módon nem szerepel az alábbi toplistán – hét alkalommal jutott az élre amióta a Billboard Hot 100 létezik. Pályafutása azonban még a lista indulása előtt kezdődött – a Billboard Hot 100 ugyanis 1958. augusztus 4-én indult, ami azt jelenti, hogy olyan klasszikusai, mint a Don’t Be Cruel, a Hound Dog vagy a Jailhouse Rock még a slágerlista létrejötte előtt váltak óriási slágerekké. Elvis Presley-nek azért sikerült a Hot 100 érában is néhány listavezető slágert produkálnia: A Big Hunk O’ Love, Stuck on You, It’s Now or Never, Are You Lonesome Tonight, Surrender, Good Luck Charm és Suspicious Minds mind vezették az amerikai kislemezlistát.
Azok az előadók, akik épphogy kimaradtak a tíz első helyezéssel büszkélkedők klubról, a Bee Gees, Beyoncé, Elton John, Bruno Mars, Paul McCartney (szólóban és a Wings tagjaként), Katy Perry és Usher – ők kilenc alkalommal vezették a Hot 100-ot. Justin Bieber, Ariana Grande, George Michael (két, a Wham! idején készült dalt nem számolva), valamint a The Rolling Stones pedig nyolc első helyezést értek el.

Ők  az előadók, akik  legalább tíz listavezető  slágert tudhatnak magukénak a Billboard Hot 100 történetében:

• The Beatles – 20
• Mariah Carey – 19
• Rihanna – 14
• Drake – 13
• Michael Jackson – 13
• Taylor Swift – 13
• Madonna – 12
• The Supremes – 12
• Whitney Houston – 11
• Janet Jackson – 10
• Stevie Wonder – 10

2026.03.14. 14:00

Több mint negyed százada Madonna hetedszerre állt a brit albumlista élére

2026.03.14. 12:00

A matematika egyik leghíresebb számát ünnepeljük

2026.03.13. 12:00

Huszonhét éve az Auto-Tune a Billboard lista élére repítette Chert

2026.03.13. 10:00

Tom Cruise elárulta, miért késett annyit a Top Gun: Maverick

2026.03.13. 08:00

Inkább a szerencsés péntek 13-ban hisznek a franciák

2026.03.12. 16:28

Negyedszer is megnyitja kapuit a Gyárkert

2026.03.12. 14:00

Steven Spielberg vezeti a Forbes milliárdos-listáját

2026.03.12. 12:00

Katy Perry karrierváltásban gondolkodik

2026.03.12. 10:00

Harminchat éves az R.E.M. emblematikus albuma

2026.03.12. 08:00

Ezeket a filmeket szerettük a legjobban az elmúlt télen

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő