A raper életét és karrierjét bemutató, „Jay-Z in 8” című nyolcrészes dokumentumsorozat idén ősszel debütál az HBO műsorán.

A produkció rendezője és producere Rick Rubin, aki a sorozatban hosszú, személyes hangvételű beszélgetéseket folytat a rapperrel zenéjéről, dalszövegeiről, életútjáról és alkotói folyamatáról. Kettejük kapcsolata nem új keletű: Rubin producerként közreműködött Jay-Z 2003-as The Black Album című lemezének egyik legismertebb dalában, a „99 Problems” felvételén.
A sorozat bejelentése egy kiemelkedően sikeres időszakban érkezett Jay-Z számára. Az előadó világkörüli koncertsorozattal készül megünnepelni két meghatározó albuma, a Reasonable Doubt 30., valamint a The Blueprint 25. évfordulóját.
Májusban Jay- Z a pennsylvaniai Philadelphiában rendezett Roots Picnic fesztivál headlinereként tért vissza a színpadra, ahol pályafutása legnagyobb slágereiből adott elő válogatást.
Júliusban három nagyszabású koncertet ad a New York-i Bronxban található Yankee Stadionban, amelyek szintén e két mérföldkőnek számító album jubileuma előtt tisztelegnek.
Jay-Z pályafutása során 25 Grammy-díjat nyert. 2017-ben ő lett az első rapper, akit felvettek a Dalszerző Hírességek Csarnokába, majd 2021-ben első élő szóló hip-hop előadóként bekerült a Rock and Roll Hírességek Csarnokába is.
📷 Jose Breton/Pics Action/NurPhoto via Getty Images