A Netflix mesterséges intelligencia segítségével idézi meg a néhai Gene Wilder hangját új valóségshowjában, a Wonka’s The Golden Ticket című produkcióban – számolt be róla a Reuters.

A streamingóriás a projekthez az ElevenLabs vállalattal működik együtt, amely a mesterséges intelligencián alapuló hangszintézis és hangklónozás egyik vezető fejlesztője.

Gene Wilder, aki 2016-ban, 83 éves korában hunyt el, a filmtörténet egyik legismertebb Willy Wonkáját alakította az 1971-es klasszikusban, a Willy Wonka és a csokigyár című filmben.

„Több mint ötven évvel azután, hogy Gene életre keltette Willy Wonka karakterét, a világ minden táján emberek milliói találnak örömöt, mókát és inspirációt az alakításában” – mondta az örökségét kezelő alapítvány nevében özvegye, Karen B. Wilder. Hozzátette, hogy a színész rendkívüli képességgel ötvözte a humort, a csodálkozás élményét és az emberi melegséget – öröksége pedig ma is generációkat inspirál.

A Wonka’s The Golden Ticket a Roald Dahl Story Company közreműködésével készül, amelyet a Netflix még 2021-ben vásárolt fel. A produkció megvalósításában Gene Wilder örökösei is részt vesznek, emellett visszatér Rusty Goff is, aki ismét az egyik Oompa-Loompa szerepét alakítja.

A valóságshow középpontjában tizenkét aranyjegy-tulajdonos áll, akik egy-egy általuk választott kísérővel együtt léphetnek be Wonka varázslatos világába. A versenyzőkre különféle játékok, ügyességi feladatok és csábító kihívások várnak, ám a végén csak egyetlen résztvevő viheti haza a fődíjat.

Az elmúlt években Hollywood egyre gyakrabban alkalmaz mesterséges intelligenciát elhunyt színészek hangjának vagy külsejének rekonstruálására. Hasonló technológiát használtak többek között Carrie Fisher, Harold Ramis és Paul Walker esetében is.

A Wonka’s The Golden Ticket premierjét 2026. szeptember 23-ára tűzték ki.

📷 Silver Screen Collection/Getty Images

2026.07.01. 14:00

A Netflix mesterséges intelligenciával kelti életre Gene Wilder hangját

2026.07.01. 13:47

Ákos betegség miatt lemondani kényszerül nyári koncertjeit

2026.07.01. 12:00

Katy Perry felégeti maga mögött a múltat

2026.07.01. 10:00

Több mint négy évtizedes az eszköz, amely forradalmasította a zenehallgatás élményét

2026.06.30. 14:00

Robbie Williams is fellép a labdarúgó-világbajnokság döntőjén

2026.06.30. 12:00

Madonna kitérő választ adott arra, közreműködik-e Kylie Minogue a Confessions II albumon

2026.06.30. 08:00

Csak online lehet jegyet venni a Libegő Éjszakáján a Zugligeti Libegőre

2026.06.29. 11:46

A főszerepben: Eddie Murphy és Szamár

2026.06.29. 10:00

Kalandos út után tért vissza Szerbiába Felix, a megmentett parlagi sas

2026.06.29. 08:00

A meleg miatt kialakulóban van a "szieszta-kultúra" a Balatonnál

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő