Új női világcsúcsot állított fel a háromszor három soros Rubik-kocka kirakásában egy hatéves kínai kislány, miután egy versenyen öt kirakás alapján 4,27 másodperces átlagidőt ért el – számolt be a CCTV kínai állami televízió.

A Vuhanban és Kuangcsouban rendezett versenyeken a kislány öt kirakás átlagideje alapján előbb 4,52 másodperces, majd 4,27 másodperces eredményt ért el.

A 4,27 másodperces átlaggal Lien Jün-cse lett az első női versenyző, aki 4,5 másodperc alá került ebben a kategóriában. A World Cube Association (WCA) adatai szerint a férfi világcsúcsot a kínai Vang Ji-heng tartja 3,51 másodperces átlaggal.

Az egyetlen kirakásra vonatkozó rekordok ettől eltérnek: a férfiaknál a lengyel Teodor Zajder 2,76 másodperces, a nőknél a kínai Cao Csi-hszien 3,24 másodperces eredménye számít világcsúcsnak a WCA és a Guinness World Records adatai szerint.

A jelentés szerint Lien Jün-cse a Rubik-kockázás mellett tánccal és zenével is foglalkozik. Édesanyja, Lin Jang-hszi a Red Star News kínai hírportálnak elmondta, hogy lánya több mint 1300, a kocka kirakásához használt úgynevezett algoritmust, vagyis mozdulatsort memorizált, és naponta két-három órát gyakorol.

A Rubik-kockát a hetvenes években találta fel Rubik Ernő magyar építész, és a játék azóta világszerte elterjedt logikai fejtörővé vált.

Forrás: MTI

📷Getty Images

2026.09.22. 14:59

Hatéves kínai kislány állított fel női világcsúcsot Rubik-kockában

2026.09.22. 14:52

Koncerthelyszínné alakul a Pink Floyd híres albumborítójáról világhírűvé vált erőmű

2026.09.22. 08:00

A Spice Girls megnyitja az archívumát: előkerült az egyik legkorábbi felvételük

2026.09.21. 14:10

„Nehéz hátat fordítani annak, amit tinédzserkorunk óta együtt létrehoztunk” - tizenöt éve fejezte be a közös zenélést az R.E.M.

2026.09.21. 14:00

Harminchárom éves az „In Utero“

2026.09.21. 10:24

Az idei Oktoberfesten fő a biztonság

2026.09.21. 08:00

Megújuló szereposztással tért vissza az Erkelbe A trón

2026.09.20. 12:00

Harminckét éves a Bon Jovi egyik legkedveltebb „lassúja”

2026.09.19. 10:00

Közel negyven éves „New Jersey”

2026.09.18. 12:00

Ma van a napja, hogy sajtburgert együnk

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő