Damiano David, a Måneskin frontembere ma feleségül veszi a barátnőjét, az amerikai énekesnő és színésznő Dove Cameront – írják az olasz lapok, köztük a Sky TG24, a Vanity Fair, a Vogue és az Oggi helyi kiadásai. A mai polgári szertartást holnap követi az esküvői party.

Damiano és Dove 2023 óta alkotnak egy párt. Az énekes idén január 3-án kérte meg  amerikai barátnője kezét, miközben ő éppen közös utazásukhoz pakolta a bőröndöket. Damiano ekkor lepte meg egy eljegyzési gyűrűvel – amelynek megtervezésében személyesen is részt vett – azt mondta neki, hogy élete hátralévő részét vele szeretné tölteni, Dove pedig azt válaszolta, hogy ő is – vagyis igent mondott. Néhány hónappal később a pár azt is nyilvánosságra hozta, hogy szeptember 25-ét választották az esküvőjük napjának – idézik fel az olasz sajtóorgánumok.

A várakozásokkal ellentétben az esküvőnek nem Damiano szülővárosa, Róma ad otthont, hanem Toszkána: helyszín a Montalcino környékén található luxusszállodakomplexum, a Castiglion del Bosco lesz. A festői birtokon korábban is házasodtak hírességek – itt volt többek közt Kate Upton modell és Caroline Wozniacki teniszező esküvője is – ;de ugyanebben a komplexumban szállt meg korábban Barack Obama is, aki golfozni érkezett, Paul McCartney pedig itt ünnepelte 70. születésnapját.

Az esküvői ünnepségsorozat már ma kezdetét veszi – írja a Montalcino News.  Damiano és Dove ma délután Montalcinoban, a  városházán kötnek polgári házasságot, ezt követően pedig fogadást rendeznek a luxusszálloda-komplexumban. A kétnapos ünnepségsorozat csúcspontja azonban a holnap estei, ugyanitt rendezett nagyszabású party lesz.

A menyasszony Valentino esküvői ruhát viseli majd, a különleges darab részleteit azonban teljes titok övezi. A Vanity Fair információi szerint az eseményre szigorú biztonsági intézkedéseket vezettek be, és az esküvő idején egyetlen paparazzo sem juthat be a szállodakomplexum területére.

Feltételezések szerint a sztárvendégek között ott lesznek a Måneskin tagjai is, akik legutóbb 2023-ban, a zenekar világturnéján léptek fel együtt. Ezt követően Damiano a szólókarrierrjére összpontosított, és kiadta első önálló albumát. A lemezt később új dalokkal kiegészítve ismét megjelentette, majd világturnéra indult. A rockzenekar hivatalosan jövőre játszhat újra együtt: a tervek szerint a Sanremói Fesztiválon lépnek majd fel, ahol díszvendégként vesznek részt.

A menyasszony 1996. január 15-én született Washingtonban, valódi neve pedig Chloe Celeste Hosterman – a Dove Cameron művésznév. Damiano David 1999. január 9-én született Rómában. Dove előtt, Damiano barátnője hosszú ideig  Giorgia Soleri olasz influenszer és költővel volt.

2026.09.24. 12:00

Harminckét éves a grunge "zenés bibliája"

2026.09.24. 10:06

Hivatalosan is elkel az olasz és nemzetközi zenei élet egyik legkívánatosabb agglegénye

2026.09.24. 10:00

Raye, Sombr és Teddy Swims is George Michael előtt tiszteleg a Video Music Awardson

2026.09.24. 08:00

Harmincöt éves a RHCP varázslatos albuma

2026.09.23. 16:00

Mariah Carey már nem Billboard-rekorder

2026.09.23. 12:00

Cate Blanchett arra kéri a színházlátogatókat, hogy ne filmezzenek

2026.09.23. 10:00

Fesztiválszínpadon fakadt dalra Georgia Meloni

2026.09.22. 14:59

Hatéves kínai kislány állított fel női világcsúcsot Rubik-kockában

2026.09.22. 14:52

Koncerthelyszínné alakul a Pink Floyd híres albumborítójáról világhírűvé vált erőmű

2026.09.22. 08:00

A Spice Girls megnyitja az archívumát: előkerült az egyik legkorábbi felvételük

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő