George Michael előtt tisztelegnek az MTV Video Music Awards vasárnapi ceremóniáján. A zenész, aki 2016 karácsonyán, 53 éves korában hunyt el, különleges zenei műsorral “lesz jelen majd a rendezvényen – számolt be a Rolling Stone.

A George Michael-emlékműsor fellépői között lesz Raye, Sombr és Teddy Swims, a tribute zenei vezetője pedig Adam Blackstone. Egyelőre nem tudni, pontosan mely dalok hangzanak el, de várhatóan olyan klasszikusok is felcsendülnek, mint az 1987-es Father Figure, illetve a Wham! Careless Whisper című slágere.
Az idei év egyébként is különleges George Michael öröksége szempontjából: a Faith című albumhoz kapcsolódóan még az idén mozikba kerül a George Michael: The Faith Tour című dokumentumfilm.
Raye, akit két kategóriában is jelöltek – többek között az év dala-díjra a Where Is My Husband! című szerzeménnyel –, először lép önállóan a Video Music Awards színpadára, ezt követően pedig a George Michael emlékműsorban is részt vesz. A vasárnapi ceremónián három kategóriában jelölt Sombr szintén visszatér a VMAs színpadára. Teddy Swims pedig 2024 óta először szerepel a díjátadón; akkor négy jelölést kapott.
George Michael 53 éves korában hunyt el. Több évtizedes pályafutása során albumai több mint 100 millió példányban keltek el. Michael pályafutása alatt négy Video Music Awards- és egy MTV Europe Music Awards-szobrot vehetett át. 1989-ben Video Vanguard Awarddal – azaz életműdíjjal – ismerték el a munkásságát.
Az idei MTV Video Music Awards gálát szeptember 27-én, Los Angelesben rendezik, az est házigazdája Snoop Dogg lesz.
📷 Michael Putland/Getty Images