A Budapesti Állatkert India-házában már találkozhatunk Céklával, a közel öt hónapos vörös panda kölyökkel. A bájos külsejű állat Budapesten született, de mivel életének harmadik hónapjában elveszítette anyját, felnevelését a gondozók vették át. Nyáron egy rövid ideig a szerencsésebb látogatók már megleshették, de mostantól a tervek szerint folyamatosan látható lesz egészen addig, amíg egy másik európai állatkertbe nem utazik a ritka faj megmentését szolgáló állatkerti tenyészprogram keretében.

Október 13-ától csodálhatják meg a látogatók Céklát, a Fővárosi Állat- és Növénykertben született nőstény vörös panda kölyköt. A vörös bundás kisállat azonban nem a vörös pandák szokásos, a Nagyszikla oldalánál lévő kifutójában látható, hanem az India-ház egyik belső terében alakítottak ki számára egy kényelmes férőhelyet.

Cékla május 25-én született, ám az első hónapokban a nagyközönség nem sokat láthatott belőle. Ebben az életkorban ugyanis a kölyköknek a legteljesebb nyugalomra van szükségük, és ezért a kicsi ideje nagy részét a kifutóhoz tartozó egyik mesterséges odúban töltötte. Dayah, az anyaállat csak néha hozta elő onnan, ezért még néhány nyár közepén is nagy szerencse kellett ahhoz, hogy a kölyköt valaki megpillantsa.

Augusztus Dayah sajnos elpusztult egy olyan, speciálisan a vörös pandákra jellemző vírusos betegségben, amelyet csupán 2018 óta ismer a tudomány. A betegséget okozó vírus (RPAV – red panda amdoparvovirus) a vörös panda állomány jelentős részében jelen van, de azt pontosan nem tudni, milyen körülmények között aktiválódik. Jelenleg több kutatócsoport is igyekszik feltárni a betegség hátterét, köztük a Budapesti Állatkert és az Állatorvostudományi Egyetem együttműködő szakemberei is.

Az elárvult Cékla további felneveléséről anyja helyett az állatgondozóknak kellett gondoskodni, mert a vörös pandáknál az apaállatok a természetben és az állatkertekben sem vesznek részt a kölykök nevelésében. Cékla az elmúlt hónapokban az Állatkert karanténállomásán cseperedett, mostanra viszont már elég fejlett ahhoz, hogy önállóan is boldoguljon. Jelenlegi helyére azért került, mert egyrészt így a közönség is láthatja, másrészt itt könnyebben, ugyanakkor biztonságosan fejlesztheti mászási és egyéb, a felnőtt élethez szükséges képességeit.

A tervek szerint Cékla csak viszonylag rövid ideig marad a Budapesti Állatkertben. A vörös panda ugyanis veszélyeztetett állatfaj, természetvédelmi célú állatkerti szaporítását európai tenyészprogram hangolja össze. E tenyészprogramnak a Fővárosi Állat- és Növénykert is aktív részese. A program keretében Cékla idővel egy másik európai állatkertbe kerül majd.

A vörös panda – hívják kis pandának vagy vörös macskamedvének is – Ázsia szívében, a Himalája vidékének magashegyi erdőségeiben őshonos. A Budapesti Állatkertben 1990 óta foglalkoznak vörös pandákkal. A faj 1992 óta rendszeresen szaporodik a városligeti intézményben.

 

Forrás: MTI

📷

2026.10.14. 12:00

Menyemre ütök: mintha el sem telt volna huszonöt év

2026.10.14. 10:00

Quentin Tarantino Londonban debütál színházi rendezőként

2026.10.13. 16:33

Így vált Prince valódi Szimbólummá

2026.10.13. 12:00

Új Britney Spears-dal került elő az archívumból

2026.10.13. 10:00

Kezdőőődik - Alanis Morissette bejelentette az első karácsonyi albumát

2026.10.12. 12:00

Új dallal és klippel jelentkezett Erdőhegyi Brigitta

2026.10.12. 10:00

Bécsben ingyenes vizespalackokat osztanak a kutyatulajdonosoknak, hogy megóvják a fákat

2026.10.12. 08:00

Zaragoza lesz Európa Zöld Fővárosa 2028-ban

2026.10.11. 10:00

Négy évtizeddel ezelőtt a Top Gun a Billboard élére repült

2026.10.10. 12:00

Közel négy évtizeddel ezelőtt a Whitesnake visszatért és meghódította Amerikát

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő