Az október 23-i hosszú hétvégén Eger, Miskolc, Gyula, Budapest, és Nyíregyháza a legnépszerűbb úti cél, míg a régiók versenyében Észak-Magyarország vezet az egyik nagy hazai szállásfoglaló portál foglalási adatai alapján.

A szállásfoglaló portál közleményében kiemelték, hogy a hosszú hétvégi foglalások 29 százaléka az észak-magyarországi régióba szól, ezt a Nyugat-Dunántúl, és Dél-Alföld követi. A városok élmezőnyébe Pécs, Szeged, Hajdúszoboszló, Harkány és Hévíz is bejutott. A foglalások 57 százaléka kétéjszakás, a szállások között a hotelek dominálnak, a foglalások 30 százalékával.
Az adataik szerint a foglalások 56 százaléka két főre szól, a vendégek negyede gyermekkel utazik.
A vendégek 48 százaléka legfeljebb 70 ezer forintot fordít a szállásra, 38 százalékuk a 70-170 ezer forint közötti ajánlatokat választotta.

A hűvösebb őszi napok beköszöntével a wellness-szolgáltatások iránti kereslet is megugrott: a hosszú hétvégére szóló foglalások 37 százalékánál kifejezetten wellness-szálláshelyet választottak a vendégek.

Míg a hosszú hétvégére többségében a párok időzítik a kikapcsolódást, a november 2-ig tartó őszi szünet idején inkább a családi pihenés dominál, a foglalások 39 százalékánál utaznak gyermekkel a vendégek. Az őszi szünet legkeresettebb úti céljai Eger, Miskolc, Gyula, Budapest és Nyíregyháza, melyeket Pécs, Szeged, Hévíz, Zalakaros és Hajdúszoboszló követ a toplistán. Ebben az időszakban a wellness-szálláshelyek iránti igény még magasabb: a foglalások 40 százaléka ide szól.

Az őszi szünetben a foglalások 82 százaléka 170 ezer forint alatti kosárérték-kategóriába esik, ezen belül szinte hajszálpontosan egyenlő az aránya a 70 ezer forint alatti és a 70-170 ezer forint közötti kosárértéknek a szállásfoglaló oldalon.
Az őszi szünetben az állatkertek, a várak és a gyógyfürdők vonzzák a legtöbb látogatót.
A legnépszerűbb programok között szerepel a Nyíregyházi Állatpark, az Egri vár és a Miskolctapolca Barlangfürdő is. A legkedveltebb attrakciók még a Fővárosi Állat- és Növénykert, a Gyulai Várfürdő, a Zalakarosi Fürdő, a hajdúszoboszlói Hungarospa, a Visegrádi Fellegvár, a Hévízi-tó, valamint a Sárvári Gyógy- és Wellnessfürdő is.

A teljes október-novemberi időszakot egyben vizsgálva azonban a szállásfoglaló portál adatai szerint Budapest a legnépszerűbb úti cél. A fővárost Eger, Miskolc, Gyula, Pécs, Szeged, Nyíregyháza, Siófok, Hévíz és Debrecen követi.

Forrás: MTI

📷Getty Images

2026.10.15. 14:00

A Guns N’ Roses lesz az Aerosmith két koncertjének különleges vendége

2026.10.15. 12:00

Isten éltesse Rudolf Pétert!

2026.10.15. 12:00

Észak-Magyarországon pihennek a legtöbben a közelgő hosszú hétvégén

2026.10.14. 12:00

Menyemre ütök: mintha el sem telt volna huszonöt év

2026.10.14. 10:00

Quentin Tarantino Londonban debütál színházi rendezőként

2026.10.13. 16:33

Így vált Prince valódi Szimbólummá

2026.10.13. 12:00

Új Britney Spears-dal került elő az archívumból

2026.10.13. 10:00

Kezdőőődik - Alanis Morissette bejelentette az első karácsonyi albumát

2026.10.12. 12:00

Új dallal és klippel jelentkezett Erdőhegyi Brigitta

2026.10.12. 10:00

Bécsben ingyenes vizespalackokat osztanak a kutyatulajdonosoknak, hogy megóvják a fákat

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő