A héten nyílt meg Londonban, a Halcyon Galériában Johnny Depp első nagyszabású brit kiállítása, amelyen a színész eredeti képzőművészeti alkotásait mutatják be – számolt be róla a Deadline.

A tárlat, amelyen több évtized alatt készült műveket láthatóak, Johnny Depp kevésbé ismert alkotói oldalába enged betekintést, megmutatva, mivel foglalkozik a film és a zene világán kívül.
A mostani kiállítást megelőzte Depp A Bunch of Stuff című tárlatának bemutatása a sanghaji Kortárs Művészeti Múzeumban. A londoni kiállításon a színész festményei, rajzai, kollázsai és szobrai láthatóak, amelyek a színész képzőművészet iránti, hosszú évekre visszanyúló érdeklődéséről tanúskodnak.

Johnny Depp korábban arról beszélt, hogy a rajzolás és a festés volt az első alkotói szenvedélye, még jóval azelőtt, hogy színészi pályára lépett volna. A művészetet olyan lehetőségként írta le, amelynek segítségével „elmenekülhet egy üres papírlapra” – idézi fel a Deadline.

A tárlat változatos alkotásokon keresztül olyan témákat jár körül, mint az identitás, a fantázia és az emberi psziché. A részletgazdag virágkompozícióktól a lélektani portrékon át a képzelet szülte alakokig számos műfaj képviselteti magát. Ahogyan a vásznon is gyakran szokatlan, ellentmondásos figurákat formál meg, Depp képzőművészeti alkotásai is azokra az emberekre irányítják a figyelmet, akik kívül esnek a társadalom által elfogadott normákon.
Barátairól, általa nagyra becsült személyiségekről és múzsáiról készült portrék sorakoznak az önarcképek és a képzelet szülte alakok mellett.

A kiállítás egyik különlegessége Depp első szobra, The Bunnyman (A nyúlember ), amelyet korábban az isztambuli kortárs művészeti vásáron is bemutattak. A félig ember, félig nyúl alak az „igazság kardját” tartja a kezében. Az alkotást a színész fia, Jack egyik rajza ihlette, amelyet a fiú körülbelül ötéves korában készített. A figura emellett Depp saját gyermekkori, visszatérő álmát is felidézi, amely később újra és újra feltűnt rajzaiban, festményein és grafikáin.

„Johnny Depp mindig is a saját alkotói ösztöneit követte, anélkül, hogy korlátokat szabott volna magának a művészet, a zene és a film közötti határok mentén” – mondta Paul Green, a kiállításnak otthont adó Halcyon Galéria alapítója és elnöke.
„Ezekben a művekben az érzelmek közvetlensége és Johnny egyéni művészi látásmódjának ereje ragad meg bennünket. Örömmel fogadjuk őt a Halcyon Galériában, és szeretnénk lehetőséget adni a közönségnek arra, hogy túllépjen a róla kialakított elképzeléseken, és önmagukért értékelje a műalkotásait” – tette hozzá Green.

Kate Brown, a galéria alelnöke és művészeti igazgatója „igazi reneszánsz embernek” nevezte Deppet, akinek alkotásai több évtizeden át készülő, mélyen személyes vizuális naplóként értelmezhetők.

📷 Chris McGrath/Getty Images

 

2026.10.16. 12:00

Isten éltesse Flea-t!

2026.10.16. 11:54

A filmvásznon túl: Johnny Depp kiállításon tárja fel személyes világát

2026.10.16. 10:00

Dokumentumfilm dolgozza fel Michael Jackson legendás Super Bowl-fellépését

2026.10.15. 14:00

A Guns N’ Roses lesz az Aerosmith két koncertjének különleges vendége

2026.10.15. 12:00

Isten éltesse Rudolf Pétert!

2026.10.15. 12:00

Észak-Magyarországon pihennek a legtöbben a közelgő hosszú hétvégén

2026.10.14. 12:00

Menyemre ütök: mintha el sem telt volna huszonöt év

2026.10.14. 10:00

Quentin Tarantino Londonban debütál színházi rendezőként

2026.10.13. 16:33

Így vált Prince valódi Szimbólummá

2026.10.13. 12:00

Új Britney Spears-dal került elő az archívumból

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő