A Budapest Park közleménye szerint az első alkalommal megvalósuló téli fesztivál mindkét napján négy-négy nagykoncert lesz az MVM Dome-ban. Emellett már javában folynak az előkészületek a Budapest Park jövő évadára, amely 2025. április 14-én startol.

December 20-án a sort a Blahalouisiana kezdi, őket követi a Vad Fruttik, majd a Punnany Massifé lesz a főszerep. A nagyszínpad programját az Elefánt zárja.December 21-én az aurevoir. ad koncertet, továbbá fellép a Margaret Island, valamint az élőzenei produkciók sorát záró ByeAlex és a Slepp. A koncerteket éjszakába nyúló buli követi, de további nevekkel és meglepetésekkel is készülnek még a szervezők.

Emellett már zajlik a Budapest Park 14. évadának előkészítése. A jövő évi nyitóhétvégén, április 24-én, pénteken lesz a Hiperkarma 25. jubileumi koncertje. Május 10-én lép fel a Kiscsillag, a 20 éves zenekar ünnepi koncertműsorral és új nagylemezzel készül.

Május 29-én látható a Katona József Színházzal közösen alkotott, Csinibaba Táncdalfesztivál című előadás, május 31-én pedig a Scooter tér vissza a Budapest Parkba.

A közlemény szerint télen a fókusz a Winterfest megvalósításán és a jövő évi koncertek szervezésén lesz, így idén a korcsolyapálya szünetet tart. Ennek logisztikai okai is vannak, amelyről Pálffy András, a Budapest Park alapítója és vezérigazgatója elmondta: elindult mellettük a Déli Körvasút építkezése, az érintett hatóságokkal és szervekkel folyamatosan egyeztetnek. Kiemelte, hogy a vasútfejlesztés a Budapest Parkot minimálisan érinti, befogadóképessége a következő években sem változik, csupán apró, logisztikai szempontból fontos átalakításokra lesz szükség.

A Budapest Parkban 2024-ben 85 programnapon 187 produkció koncertjét nézhette meg a közönség, és nagy hangsúlyt fektettek az éjszakai bulikra is, ahol látványos showelemekkel és az eddiginél több nemzetközi DJ-vel várták a vendégeket. Idén több mint 625 ezer néző látogatott el a Budapest Parkba, október első hétvégéjén pedig további vendégeket várnak a koreai kultúrát bemutató MOKKOJI fesztiválra.

Az idén ismét helyet biztosítottak társművészeti intézményeknek, továbbá a 12-15 éves korosztálynak megrendezték a JusTeenTime elnevezésű eseményt.

A Pöttömkert családi rendezvény egyik koncertjén, Farkasházi Réka és a Tintanyúl fellépésén a jegyekből befolyt összeg 10 százalékát az Örökbe fogadok egy ovit egyesület számára ajánlották fel – áll a közleményben, hozzátéve: a Budapest Park a felajánlást kiegészítette, így több mint egymillió forinttal támogatták az egyesület munkáját, emellett további karitatív kezdeményezésekben is részt vesznek.

Forrás: MTI

📷Pexels/annam

 

2026.02.26. 14:00

Tinisztárból érett, szenvedélyes nő lett Hilary Duff

2026.02.26. 13:13

Először lesz dél-koreai elnöke a Cannes-i filmfesztivál zsűrijének

2026.02.26. 12:00

Kitünteti a Metallicát az Amerikai Vöröskereszt

2026.02.26. 08:00

Biztos, hogy létezik élet a Földön kívül, állítja Steven Spielberg

2026.02.25. 14:00

Harmincegy éve lett listavezető a "Take A Bow"

2026.02.25. 12:00

A Backstreet Boys marad Las Vegas-ban és a Super Bowlról álmodik

2026.02.25. 10:00

A „Jump” negyvenkét éve ugrott a slágerlisták élére

2026.02.25. 09:00

Minden eddiginél divatosabb lesz az idei Met Gála

2026.02.25. 08:00

Whoopi Goldberg nekiment Elon Musknak az Odüsszeia miatt

2026.02.24. 13:12

Öt napon át ünneplik az olasz zenét Sanremoban

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő