Nápoly majdnem teljes területét lezárták a forgalom előtt hétfő reggelre a Napoli labdarúgó bajnoki címének ünneplése miatt. A csapat nyitott autóbuszokkal járja be az utcákat, kedden XIV. Leó pápa is fogadja őket.

Az előkészületek vasárnap kezdődtek a tengerparti sétányon, ahonnan elkezdték elszállítani a leparkolt járműveket. Hasonlóképpen megszabadították az autóktól a csapat ünnepi menetének útvonalát is.

Ciro Esposito a városi rendőrség parancsnoka elmondta, hétfő reggelre lezárják a város egész központját a forgalom elől. Hétfőn zárva lesznek a belváros oktatási intézményei, még az óvodák is.

A Napoli pénteken szerezte meg története negyedik bajnoki címét: a város utcáin egy millióan ünnepeltek. Hatósági források szerint az ünneplésből nem hiányoztak a petárdák és lőfegyverek sem, kilencvennyolcan sérültek meg, és négy embert vettek őrizetbe.

A közös ünneplés hétfőn délután három órától folytatódik: a játékosok két nyitott emeletes busszal végighaladnak Nápolyon. A menet a tengerparton indul a Molo Luise-molónál, ahova a csapat tagjai hajóval kötnek ki. Csak a tengerparti sugárútra százötven ezer embert várnak, további ötvenezren pedig a tereken és utcákon felállított kivetítőkön keresztül követik majd az eseményt.

A Napoli tulajdonosa és elnöke Aurelio De Laurentiis bejelentette, hogy az Antonio Conte vezette csapatot kedden XIV. Leó pápa fogadja a Vatikánban.

Forrás: MTI

📷 Jamie Squire/Getty Images

2025.05.28. 12:00

Ma van a nemzetközi burger nap

2025.05.28. 10:00

Freddie Mercury-nak van egy lánya?

2025.05.28. 08:00

Isten éltesse Kylie Minogue-ot!

2025.05.27. 14:45

Harminchat éve Madonna meghatározó albuma a Billboard csúcsára ért

2025.05.27. 12:00

Különleges formájú és életmódú kaktuszokkal jön az idei tavaszi kaktuszkiállítás

2025.05.27. 10:14

Kiosztották az amerikai zenei díjakat

2025.05.27. 08:00

Van renény a veszélyeztetett ibériaihiúzok számára

2025.05.26. 16:00

Megvan mikor láthatjuk az „Az ördög Pradát visel” folytatását

2025.05.26. 14:00

Frankfurtban állt össze és rekordot döntött a világ legnagyobb rockzenekara

2025.05.26. 12:00

Hihetetlen, de igaz: Lenny Kravitz 62!

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő