Együtt kel fel a Szaturnusz és a Hold a keleti horizonton, és együtt emelkednek egyre magasabbra; a jelenség szabad szemmel is látható lesz július 24-én este 10 óra után az égbolton – áll a a Svábhegyi Csillagvizsgáló tájékoztatójában.
A fogyásnak indult Hold 22 óra 22 perckor kezd a keleti látóhatár fölé emelkedni, Szaturnusz alig egy holdkorongnyira látszik majd a 84 százalékos, éppen felkelő Hold felett.

A Szaturnusz a Hold közelsége ellenére szabad szemmel is látható lesz – olvasható a tájékoztatóban, amely szerint a Hold-és Szaturnusz-felkelte megpillantásához nyílt, kitakarásmentes horizont szükséges, de az együttállás később is megfigyelhető, amikorra már mindketten magasabbra emelkednek.
A tájékoztató szerint a fogyó Hold felkelése önmagában is különleges látványt nyújt: a narancsos-vöröses színekben világító, sápadt holdkorong a légkör fénytörése miatt “lapult”, és ezt a hatást még fokozza a fogyó hold “beharapott” fázisa. Kézitávcső segítségével megfigyelhető lesz a Hold északi féltekéjén a fény-árnyék határ mellett az Atlas és Hercules kráterek, valamint a Taurus hegység vonulatai, míg délen a Nectaris-medence készülődik a nyugváshoz – írják.
Fölötte lesz látható a Szaturnusz halványabb, narancsos, csillagszerű fényfoltja, amely egyenletesen világít majd. Később, 23 óra 25 perckor kor a páros 10 fokkal kerül a látóhatár fölé. Ekkorra már messzebb, 43 ívpercre kerül a Szaturnusz a Holdtól, és ezért szabad szemmel is biztosan láthatóvá válik a Holdtól jobbra fölfelé járó gázbolygó.

Szaturnusz, a “gyűrűs óriás” Naprendszerünk második legnagyobb bolygója. Leglátványosabb része kiterjedt gyűrűrendszere, amely a bolygó egyenlítői síkjában található, és 120 ezer kilométerre nyúlik el attól – olvasható a tájékoztatóban.

Forrás: MTI

Fotó: Getty Images

2025.03.21. 14:00

Dupla bakeliten éledt újjá a legizgalmasabb Cher album

2025.03.21. 12:00

Vigyázzunk közösen erdeinkre!

2025.03.21. 10:00

Harminchat éves Madonna egyik legsikeresebb albuma

2025.03.21. 08:00

Ma világszerte a költészetet ünneplik

2025.03.20. 16:39

Kalapács alá kerül Jean-Luc Godard kultfilmjének egyetlen ismert forgatókönyve

2025.03.20. 12:00

Harmincezredszer adták elő Londonban Agatha Christie klasszikusát

2025.03.20. 10:00

Legyünk nagyon boldogok - ma különösen

2025.03.20. 08:00

Ma beszökött a tavasz

2025.03.19. 15:30

Lady Gaga a brit és az amerikai albumlista csúcsát is bevette

2025.03.19. 12:27

70 éves a színész, aki forradalmasította az akciófilm műfaját

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő