1989-ben, a mai napon, május 27-én a „Like a Prayer” című album átvette a vezetést az amerikai albumlistán, a Billboard 200-on.
Ez volt Madonna negyedik stúdióalbuma, amely széles körű elismerést kapott, és nemzetközi sikert aratott: összesen 20 ország slágerlistáján ért el első helyezést, és világszerte több mint 15 millió példányban kelt el.

A hit, a család és kapcsolatok témáját boncolgató „Like a Prayer” című albumon a dalok társszerzőjeként és társproducereként, Madonna Stephen Bray-el, Patrick Leonarddal és Prince-szel közösen dolgozott – utóbbi egy duett erejéig – a „Love Song” című felvételnél – csatlakozott is Madonnához, és bár a neve nincsen feltüntetve az albumon közreműködő zenészek közt, több számban, többek közt a „Like a Prayer”-ben is ő gitározik. A címadó felvétel mellett a zenei kollekció több dala is sláger lett köztük az „Express Yourself” és a „Cherish”.
Az albumot az énekesnő Blond Ambition World Tour keretében népszerűsítette.
A „Like a Prayer“-t Madonna pályafutása, kreatív fejlődése egyik fordulópontjának tekintik – egyre inkább komoly művészként kezdtek rá tekinteni, és nem csupán mint népszerű popsztárra.
A kritikusok és zenei szakírók kiemelik a „Like a Prayer“ hatását, a mai zenészek munkájára is. Az albumot gyakran nevezik minden idők egyik legjelentősebb albumának is, több zenei regiszterben és legjobbakat összegző rangsorban szerepel, köztük a Rolling Stone magazin minden idők 500 legjobb albuma listáján.
📷 Michael Ochs Archives/Getty Images