Pénteken rajtol a Dakkar 47. kiadása. Az eseményt hatodszor rendetik Szaúd-Arábiában. A minden tekintetben monumentális – majdnem 8000 kilométer össztávú – versenyen a hivatalos honlap szerint több mint 5000 kilométernyi gyorsasági szakasz vár majd a vakmerő indulókra, köztük a magyarokra. A kamionosok mezőnyében ezúttal is ott lesz a Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László trió, amely a Qualisport Scaniájával vág neki a megméretésnek.

A Classic géposztályban versenyez az egyformán Mitsubishi Pajeróval induló két magyar páros, Hamza Péter és Kalmár András, valamint Mikucza Tamás és Bakó András. A szervízkamionok között is lesz két “magyaros” egység, Darázsi Zsolt, illetve Szalai Norbert egy-egy ilyen segítő csapat sofőrjeként tevékenykedik majd.

Az idei Dakaron 14 nap alatt 12 gyorsasági szakaszt – plusz a viadalt nyitó prológot – kell teljesítenie a mezőnynek, és a tavalyi eseményhez hasonlóan ezúttal is rendeznek 48 órás megmérettetést.

Ennek az a különlegessége, hogy az első versenynapon 17 órakor minden résztvevőnek kötelező megállnia és megpihennie, folytatni pedig a következő reggelen lehet a száguldást.

Az autósoknál ott lesz a mezőnyben a címvédő és négyszeres nyertes Carlos Sainz, aki tavaly minden idők legidősebb Dakar-győztese lett 61 esztendősen. A kétszeres rali-világbajnok spanyol versenyző eddig négy különböző gyártó járművével nyerte négy trófeáját, az idén pedig egy ötödikkel is megpróbálkozik: avaly Audival diadalmaskodott, most az M-Sport által fejlesztett és szervizelt Ford Raptor volánja mögött igyekszik majd a leggyorsabbnak lenni.

Kihívóból nem lesz hiány, mivel rajthoz áll többek között az ötszörös győztes katari Nasszer al-Attijah, a kilencszeres rali-világbajnok francia Sebastien Loeb – mindketten Dacia Sandriderrel -, valamint ugyancsak egy Ford Raptorral a svéd Mattias Ekström, illetve a spanyol Nani Roma.

Utóbbinak motorkerékpárral és autóval is sikerült már diadalmaskodnia a Dakaron. Érdekesség, hogy két kétszeres motoros Dakar-győztes, az ausztrál Toby Price és a brit Sam Sunderland ezúttal autós párosként vág neki a viadalnak egy Toyota Hiluxszal. Nem lesz viszont ott Szaúd-Arábiában a francia Stéphane Peterhansel, aki 14-szer nyerte már meg a Dakart – hatszor motorkerékpárral, nyolcszor autóval -, a legutóbbi három esztendőben viszont két alkalommal nem ért célba, tavaly pedig 30. lett.

A motorosoknál szintén indul a címvédő Ricky Brabec, aki 2020-ban az első amerikai Dakar-győztes lett, tavaly pedig megismételte a sikerét úgy, hogy csupán egy szakaszt nyert a viadalon. Könnyű dolga ugyanakkor neki sem lesz, számos kihívója akad a mezőnyben, amelynek a magyar származású, de román színekben induló Gyenes Emánuel is a tagja.

A 47. Dakar-rali a pénteki prológgal kezdődik, majd szombattól hétfőig Bisa környékén zajlik a verseny. Kedden elhagyják a résztvevők a kiinduló települést és körbejárják a szaúdi sivatagot – pihenőnapjuk január 10. lesz -, hogy aztán január 17-én célba érjenek Subájtahban.

Forrás: MTI

📷 Getty Images

2026.04.29. 15:09

A Sziegt hőskorát idézi fel az idén visszatérő Nulladik Nap

2026.04.29. 12:00

Slash gitárjától Lennon utolsó aláírásáig – zenei időutazásra hív egy londoni aukció

2026.04.29. 10:34

Rick Astley-től Ella Eyre-ig - idén is számos világsztár érkezik a Paloznaki Jazzpiknikre

2026.04.29. 10:00

Az „Avatar” zeneszerzője szerint a mesterséges intelligencia gátat szabhat a fiatal zenészek szakmai fejlődésének

2026.04.28. 16:23

Jövő héten indul az érettségi szezon

2026.04.28. 12:00

Közös dallal jelentkezett a Duran Duran és Nile Rodgers

2026.04.28. 10:00

A Spotify megosztotta az elmúlt két évtized legnépszerűbb streameléseinek listáját

2026.04.28. 08:00

Tarol a Michael a mozipénztárakban

2026.04.27. 14:00

A Foo Fighters tudja mi lesz a kedvenc játékszerünk

2026.04.27. 12:00

Új lemezzel és turnéval tér vissza Tori Amos - Budapest is az állomások között

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő