A madarak itatásának fontosságára hívta fel a figyelmet a kánikulában a Duna-Dráva Nemzeti Park, a DDNP: a hőség idején nemcsak az embereknek, hanem a madaraknak is sok folyadékra van szükségük; a kertben jól elkészített itató a madarak gyülekezőhelye lehet, kialakításakor azonban ügyelni kell rá, hogy lassan mélyüljön, és a közepére érdemes lapos követ tenni, ahol a madarak megállhatnak, leszállhatnak.

“Minél inkább természethű lesz az itatónk, annál inkább kedvelni fogják a madarak is” – áll a DDNP közleményében, megjegyezve, hogy a természetközeli látvány megalkotásához kiválóak a patakkövek, a sóderágy, a betelepített vízi növények.

Fontos az is, hogy az itató árnyékos vagy félárnyékos helyet kapjon, mert így védhetjük a madarakat a tűző napsütéstől, és a víz lassabban párolog.

Az itató olyan helyre kerüljön, ahol nem érik el a macskák, és legyenek a közelében cserjék, fiatal fák, amelyeket az énekesmadarak gyorsan elérhetnek veszély esetén – közölték.
Az itató a madarak fürdése szempontjából is lényeges eleme a kertnek, a tollazat tisztán tartása a madarak állandó, létfontosságú tevékenysége.

Hangsúlyozták, hogy itatásra a legmegfelelőbb az esővíz, és amennyiben a medencének nincs átfolyása, gondoskodni kell a víz rendszeres cseréjéről.

Miután az itatóhoz szoktattuk a madarakat, a vízutánpótlás legyen folyamatos, nem szabad becsapni a madarakat – olvasható a DDNP hírlevelében.

Forrás: MTI

📷 Getty Images

2026.07.15. 12:00

Itt a Green Day legújabb filmzenéje

2026.07.15. 10:00

A nap, amikor a „November Rain” történelmet írt a YouTube-on (is)

2026.07.15. 08:00

Izgalmas nap volt július 15. a filmes világban

2026.07.14. 16:00

Generációk közös hangja – új klip készült Bródy János ikonikus dalához

2026.07.14. 14:00

Heves vihar sem állíthatta meg a U2-t, hogy leforgassa a klipet a legújabb dalához

2026.07.14. 10:00

Madonna történelmi rekordot állított fel

2026.07.14. 08:00

Harmincnyolc éve Michael Jackson beírta magát a rekordok könyvébe

2026.07.13. 14:00

Bon Jovi érzelmes koncerttel tért vissza a színpadra a Madison Square Gardenben

2026.07.13. 12:00

Több mint négy évtizeddel ezelőtt rendezték minden idők egyik legjelentősebb zenei eseményét, amelyhez Phil Collins bravúrja is fűződik

2026.07.13. 12:00

Újjáéled George Michael klasszikusa

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő