Eddigi történetének legnagyobb beltéri koncertjére készül a Kispál és a Borz. A kultikus zenekar 2024. december 30-án a budapesti MVM Dome-ban lép fel.

Lovasi András és Kispál András együttese az elmúlt négy évtized legjobb dalaiból fog válogatni jövő decemberben – áll a szervezők tájékoztatójában.
2024. december 30-án az MVM Dome-ban a Kispál és a Borz alapfelállása (Lovasi András – ének, basszusgitár; Kispál András – gitár; Dióssy D. Ákos – billentyűs hangszerek; Bajkai Ferenc – dob) vendégzenészekkel és énekesekkel bővül ki.

Magyarország egyik legnépszerűbb rockzenekara 1987-ben alakult, első koncertjét az év decemberében tartotta a pécsi egyetem klubjában, a Szenesben. A Kispál és a Borznak tíz stúdiólemeze és két koncertalbuma jelent meg, a csapathoz fűződik filmzene (Csinibaba) is. Első hivatalos lemezük az 1990-ben kiadott Naphoz Holddal volt, az utána következő három album (Föld, kaland, ilyesmi…; Ágy, asztal, tévé; Sika, kasza, léc) hozta meg számukra az országos ismertséget. Búcsúkoncertjüket a 2010-es Sziget fesztivál mínusz egyedik napján adták, a leállás előtti utolsó stúdióalbum az Én, szeretlek, téged (2004) volt.
Miközben Lovasi a Kiscsillaggal, később pedig szólóban is dolgozott, a Kispál és a Borz 2014 és 2016 között három koncertre visszatért a Fishing on Orfű fesztiválon, amelyeken valamennyi korszakán, lemezén végighaladva idézte fel az együttes történetét. A csapat 2022-ben újra aktivizálódott, idén pedig Beszorult mondat címmel új lemezt jelentetett meg, és májusban dupla koncertet adott a Budapest Parkban.
A két zenész Kispál és a Lovasi nevű formációjával idén többször fellépett, ebben Babcsán Bence (szaxofon) és G. Szabó Hunor (dob) játszik velük.

Forrás: MTI

Fotó: MTI/Illyés Tibor

2025.05.08. 14:30

Enrique Iglesias átlépte az ötödik X-et

2025.05.08. 14:00

Új fejezet nyílik a Sziget életében

2025.05.08. 12:00

Teljes happy enddel ért véget Valerie, a szökevény tacskó története

2025.05.08. 10:00

Barbra Streisand Hozierrel közös dallal harangozza be júniusban érkező lemezét

2025.05.08. 08:00

Jön a Balaton Fagyija választás – fagylalt-kompon, ingyen fagyival!

2025.05.07. 16:00

Közel négy évtizede a Dirty Dancing az amerikai slágerlistát is meghódította

2025.05.07. 14:00

Feléleszti kultikus albumát a New Kids On The Block

2025.05.07. 12:00

A Maroon 5 belekóstolt a K-Popba

2025.05.07. 10:00

Kylie Minogue hazájában rangos elismerésben részesült

2025.05.07. 08:00

Budapesten kezdi turnéját a Roxette alapítója

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő