Versfelolvasással, előadásokkal, épületsétákkal, tárlatvezetésekkel, kemogram és fotókönyv készítő workshoppal valamint könyvvásárral is várja a látogatókat a Kiscelli Tavasz programsorozat keretében szombaton a Kiscelli Múzeum.

Április 11-én, a költészet napja alkalmából szavalással indul a program: a Városi táj 1974-1989. Progresszív fotók Budapestről című kiállításon részt vevő fotóművészek által választott verseket Takács Nóra Diána, az Örkény István Színház művész adja elő a kiállítás terében – olvasható a múzeum keddi közleményében.

Ezt követően tárlatvezetést tart a kiállításban Surányi Mihály, a Fotóművészet folyóirat főszerkesztője, aki bemutatja többek közt a városi tájképpel foglalkozó korabeli fotográfusok munkáit, beszél a fotográfia megújításának igényéről a korszakban, a dokumentarista fotóról és a sorozatokról, a fotóesszé műfajáról és a városvíziókról is.
A telefonálás technika- és kultúrtörténete című időszaki kiállításban lehet megismerkedni a telefon és a telefonhálózatok létrejöttével, az ehhez kapcsolódó infrastrukturális újításokkal, a nyilvános telefonok megjelenésével, valamint, hogy milyen hatása volt a telekommunikációnak a társadalomra és a kultúrára a 20. században.

A kiscelli kolostort bejáró sétán nemcsak az épület történetét, de a kolostor kriptáját is meg lehet majd ismerni.

Délután Barakonyi Szabolcs záró tárlatvezetése lesz az ÁRVA – A történelem torkában című kiállításon, amely Nemes László 1957-ben készült filmjének kulisszatitkaiba enged betekintést.

Ezt követi az Illatszilánkok – A Vértessi-család hagyatéka pop-up kiállítás első tárlatvezetése, amelyen a látogatók 14 állomáson keresztül ismerhetik meg a világ egyik legjobb illatszer-kereskedő családja négy generációjának 1860-1930 közötti történetét.

A nap során workshopokat is tartanak. A kemogram programon résztvevők létrehozhatnak egy olyan új fekete-fehér világot, tájat, amit akár szívesen behelyeznének egy régi városi környezetbe is, a fotóalbum-készítő műhelyfoglalkozáson pedig könyvkötészeti technikákat lehet majd elsajátítani.

A napot könyvvásár is kíséri, ahol az időszaki kiállítások katalógusait, művészetelméleti és várostörténeti kiadványait, valamint monografikus köteteket lehet megvásárolni kedvezményes áron.

Forrás: MTI

📷Getty Images

2026.04.21. 14:00

Pert vesztett Amy Winehouse apja az énekesnő barátnőivel szemben

2026.04.21. 10:00

Flea megerősítette: készül az új Red Hot Chili Peppers album

2026.04.21. 08:00

Madonna visszatért a táncparkettre

2026.04.20. 14:00

Új James Bond-projekthez készített zenét Lana Del Rey

2026.04.20. 12:00

"A Concert For Life" – harmincnégy éve Freddie Mercury-ért zenélt a világ

2026.04.20. 11:11

Így ünnepelték a bringázást tízezrek az I bike Budapesten

2026.04.19. 10:00

Négy évtizeddel ezelőtt Prince saját magát előzte meg az amerikai slágerlista élén

2026.04.17. 14:00

Már folyamatos mix verzióban hallgathatjuk Madonna ikonikus albumát

2026.04.17. 12:00

Emberrablás, családi tragédia és viszonzatlan szerelem – mi maradt rejtve a 30 éves „Rómeó + Júlia” kulisszái mögött?

2026.04.17. 11:39

Hivatalosan is készül a Top Gun 3 - Tom Cruise visszatér

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő