1986. Szeptember 13-án az Amerikai slágerlistán a “Take My Breath Away” című dala került az első helyre. A felvétel ma már világszerte igazi klasszikusnak számít.

A dalt Giorgio Moroder és Tom Whitlock írta és a Berlin nevű zenekar csinált belőle slágert. Igaz, a felvétel népszerűségén nagyot lendített, hogy nem akármilyen filmben, hanem a “Top Gun” -ban csendült fel. Az eredmény pedig egy Oscar-díj lett, amit a legjobb eredeti dal betétdal kategóriában a “Take My Breath Away” kapott és egy az Arany Glóbusz-díjat is besöpört ugyanabben a ketegóriában.

Az olasz zeneszerzőt, Giorgio Morodert Jerry Bruckheimer, a Top Gun társproducere kérte fel arra, hogy írjon egy dalt a filmhez. Elsőként a Danger Zone született meg, ám Bruckhaimer szeretett volna egy lassúbb számot is egy romantikus jelenethez… A többi pedig már történelem.
A “Take My Breath Away” nem csak másodikként született meg Moroder tollából, de a film zenei albumának második kislemezeként is dobták piacra – a „Danger Zone” után.
A dal az Egyesült Államokon kívül az Nagy-Britanniában, Írországban, Hollandiában és Belgiumban is listavezető lett.

📷CBS/Getty Images

2025.07.13. 13:00

Négy évtizedes minden idők egyik legjelentősebb zenei eseménye és Phil Collins bravúrja

2025.09.13. 12:00

Közel négy évtizeddel ezelőtt a Top Gun betétdala a Billboard csúcsán landolt

2025.09.12. 16:00

A PTE nyilvánosságtól elzárt kutatóhelyeire is beleshetünk a Kutatók éjszakáján

2025.09.12. 12:00

Isten éltesse Jennifer Hudsont!

2025.09.12. 10:00

Harminchat éves az album, amely visszavezette az Aerosmith-t a zeni élvonalba

2025.09.12. 08:00

Mennie kellett a Banksy graffitinek a londoni Királyi Bíróság faláról

2025.09.11. 15:29

Kinai lehet Velence szimbóluma

2025.09.11. 14:22

Három évtizede Coolio filmslágere felért a Billboard csúcsára

2025.09.11. 12:00

A Downton Abbey sem érhet véget

2025.09.11. 10:00

Megjelent az Eminemről szóló dokumentumfilm zenei albuma

2025.09.10. 16:00

A Radiohead európai turnédátumokkal jelentkezett

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő