Szombattól kiállítják a legjobb hollywoodi horrorfilmek, közte a Halloween, a Poltergeist – Kopogó szellem és a Fűrész jelmezeit és kellékeit Los Angelesben az Academy Museum of Motion Pictures múzeumban – írja a Variety.com.

A The Horror Show című tárlaton a filmtörténet horrorfilmjeihez kapcsolódóan plakátokat, rajzokat és más tárgyakat is kiállítanak.
A gyűjtemény egyik legkorábbi jelmeze Lugosi Béla köpenye az 1931-es Drakulából, az újabbak egyike pedig Gladys nagynéni (a szerepért Amy Madigan Oscar-díjat kapott) nadrágkosztümje a tavalyi Fegyverek című filmből. Freddy Krueger, Michael Myers és Chucky sem maradnak ki a válogatásból a műfaj leghíresebb karakterei közül, és olyan újabb alkotások is szerepelnek a kiállításon, mint a Tűnj el!, a Bűnösök, a Fehér éjszakák és A Babadook.
A cikkben idézték Jessica Niebelt, a kiállítás kurátorát, aki szerint a tárlat azt a kérdést járja körül, hogy miért szeretik annyira az emberek ezt a zsánert. “A horrorfilmek tükrözik koruk szorongásait, ugyanakkor biztonságos teret is nyújtanak, ahol szembenézhetünk ezekkel a szorongásokkal, mindazzal, amitől félünk vagy amire vágyunk” – tette hozzá.
A kiállítás termei olyan témákra épülnek, mint a slasher, a vallási-, sci-fi és kísértethorrorok. Sokféle fotózási lehetőség is kínálkozik, lehet például szelfit készíteni a Psycho gyilkosával.
A tárlathoz kapcsolódóan számos vetítést is terveznek közönségtalálkozókkal, kezdetnek a Halloween című filmet tűzik műsorra a főszereplő Jamie Lee Curtis és John Carpenter rendező részvételével.
A kiállítás július 25-ig lesz látható.
Forrás: MTI
📷 Potter and Potter Auctions/Gado/Getty Images