Madonna kilencedik stúdióalbum, amelyet a zenekritikusok a pop királynője legrizikósabb albumaként emlegettek, 2003. áprilisában jelent meg, és június 10-én ért fel az amerikai slágerlista csúcsára. Ennek ellenére, kritikai szempontból jóval visszafogottabb eredményeket ért el, mint az énekesnő korábbi sikeralbumai.

Bár a lemez az első helyig jutott a Billboard Hot 100-on, a közönség fogadtatása messze nem érte el az olyan előző kiadványokét, mint a Ray of Light vagy a Music. A rajongók jelentős része nehezen tudott azonosulni az album kísérletező hangzásvilágával és társadalomkritikus témáival. Különösen a címadó dal vált megosztóvá: Madonna rapbetétét sokan a lemez egyik leggyengébb pillanataként emlegették.

A szakértők úgy vélték, hogy a Madonnától szokatlan techno hangzás és a sok akusztikus zenei elem igen kockázatos húzás az énekesnőtől, ami könnyen az album bukásához vezethet – szerencsére tévedtek. Az „American Life” 14 országban vezette a slágerlistákat, köztük az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában, mára pedig tíz országban szerezte mega a platinalemez státuszt. Az album sikeréhez hozzájárult, az előfutárként kiadott “Die Another Day” című kislemez, amely az azonos című James Bond film főcímdala volt – az utolsó Bond-mozié, amiben Pierce Brosnan alakította a 007-est. Nem mellesleg ez lett a legsikeresebb James Bond filmzene a Duran Duran 1985-ös „A View to a Kill” című felvétele óta.

Az American Life így Madonna pályafutásának egyik legvitatottabb korszakát jelölte, és bár kereskedelmi szempontból nem számított bukásnak – sőt, rácáfolva a kételkedőkre, a pop királynőjének egyik legsikeresebb albuma lett – teljesítménye mégis jelentősen elmaradt az előzetes várakozásoktól és az énekesnő korábbi rekordjaitól.
Madonna azonban gyorsan visszatalált a csúcsra. Következő stúdióalbuma, a 2005-ben megjelent Confessions on a Dance Floor hatalmas sikert aratott világszerte. A tánczenei gyökerekhez visszatérő anyag egyértelműen bizonyította, hogy Madonna továbbra is képes megújulni, valamint meghatározó szereplője maradni a nemzetközi popzenei színtérnek.

2026.06.10. 16:08

Madonna "legrizikósabb "albumát a kritikusok és a rajongók sem szerették, mégis listavezető lett

2026.06.10. 10:00

Shania Twain is életrajzi filmet kap

2026.06.09. 15:53

Madonna sztárparádéval vezeti fel új albumát

2026.06.09. 12:00

Ma ünnepli születésnapját Michael J. Fox

2026.06.09. 10:00

Az űrhajós Pradát visel

2026.06.09. 08:00

A Tudomány Fája címet kapta a margitszigeti ősplatán

2026.06.08. 13:39

Richie Sambora a Bon Jovi legendás slágerét énekelte a lánya esküvőjén

2026.06.08. 12:00

Jön a Prince teljes pályafutását felölelő válogatás-album

2026.06.08. 08:00

Odúparkot kapnak a madaraknak és denevéreknek Szegeden

2026.06.07. 10:00

Ma lenn 68 éves Prince

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő