A fülemülék tavaszi vonulásához időzítve április második felétől május végéig országszerte számos helyszínen várják a madarászok az érdeklődőket, hogy egy késő délutáni, kora esti séta keretében hallgassák a madarak hangját. A Fülemülék éjszakája programsorozat május végéig tart.

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, az MME a közleményében emlékeztetett arra, hogy amár két évtizede hirdetik meg a programsorozatot. A rendezvényhelyszíneken nemcsak hallani, de gyakran kézben is látni lehet a fülemüléket, ugyanis sok helyen madárgyűrűzés is zajlik.

Hozzátették, az idei programhelyszínek folyamatosan frissülő listája az MME honlapján, a https://mme.hu/hirek/2025/04/22/fulemulek_ejszakaja_2025 linken olvasható.

A tájékoztatásban azt írták, Magyarországon a lakott területek bokrosaiban is gyakorinak számít a világ egyik legszebb énekhangú madara, a fülemüle. Ez a verébméretű, egyszínű barnás felsőtestű, vöröses farkú madár nemcsak kilométernyi távolságra elhallatszó hangereje és énekének változatossága miatt híres, de az is különleges benne, hogy a hímek éjszaka is énekelnek.
A fülemülék a telet Afrika Szaharától délre húzódó területein töltik, az első madarak április első felében, a többség április végén és május elején érkezik Magyarországra, és a hímek szinte azonnal énekelni kezdenek.

A fülemülék hangja a művészeket is megihlette. Andersen Fülemüle című meséjéből Sztravinszkij írt operát, Händel orgonaversenyében a kakukk mellett a fülemüle strófái is megszólalnak, Oscar Wilde A csalogány és a rózsa című novellájának csalogány főhőse dalát és vérét áldozta a szerelem oltárán, de Arany János, Samuel Taylor Coleridge és John Keats verseiben is feltűnik ez a madár.

A rádió hőskorában, Angliában, a BBC közvetített egy szabadtéri koncertet, ahol Beatrice Harrison csellóművész a kertjében duettet játszott az ott éneklő fülemülékkel 1924 májusában. A kísérlet akkora közönségsikert aratott, hogy a rádióközvetítést a következő hónapban, majd a rákövetkező tizenkét tavaszon megismételték – idézték fel a közleményben.

Forrás: MTI

📷Pexels/Petr Ganaj

2025.05.22. 14:00

Mától a hazai mozikban is kiderül, mi váltott ki ovációt Cannes-ban

2025.05.22. 11:00

Magyar rajongóinak üzent Jennifer Lopez

2025.05.22. 10:00

Negyvenedik születésnapját ünnepli a Ladánybene 27

2025.05.22. 08:00

A Hooligans is fellép a hétvégi Hídvásáron Szegeden

2025.05.21. 14:00

Janet Jackson kapja idén az American Music Awards Icon-díját

2025.05.21. 12:00

Újranyitott az állatkert állatsimogatója

2025.05.21. 10:00

Négy énekes-dalszerző is felkerült a 40 év alatti leggazdagabb brit 40-es listájára

2025.05.21. 08:00

Hello Erkel! - vidéken is

2025.05.20. 16:00

Hamincöt éves a Pretty Woman film egyik nagy sláger

2025.05.20. 14:00

Ma világszerte a méheket éltetik

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő