Meghosszabbítva, február 9-ig látható a Frida Kahlo fotógyűjteménye című tárlat a Mai Manó Házban – derül ki az intézmény tájékoztatójából. Így, aki lemaradt róla, de szívesen megnézné még megteheti. A Mai Manó ház 2025-ben is több izgalmas tárlattal várja a látogatókat, amelyekről a közleményükban szintén beszámoltak.

A kiállítást már több mint 15 ezren látogatták meg, a tárlat eredetileg január 12-én zárt volna, de a nagy sikerre való tekintettel a Frida Kahlo és az Anahuacalli Museum anyaga még február 9-ig látható – emelték ki a közleményben.
A kiállítás a mexikói művésznő életének rejtett pillanataiba enged betekintést, új szemszögből láttatva a latin-amerikai művészet egyik emblematikus alakjának szenvedélyes és szenvedésekkel teli sorsát.

Frida Kahlo személyes gyűjteménye halála után a Kék Ház néven ismert mexikóvárosi otthonába került. A Kék Ház a világ egyik leglátogatottabb kiállítóhelyévé vált , ám néhány személyes tárgya, köztük a több mint hatezer fényképet tartalmazó gyűjteménye csaknem ötven éven át rejtve maradt a nyilvánosság elől.
Pablo Ortiz Monasterio fotográfus, a mexikói fotográfia történetének szakértője válogatta a kiállítás anyagát az archívumból.

A tárlaton 241 korábban nem publikált, Frida Kahlo által nagyra tartott fénykép látható, amelyek életének különböző korszakait jelenítik meg, sokukon számára fontos emberek szerepelnek.
A Mai Manó Házban ezt követően februártól látogatható Szabó Dezső Jelenség című tárlata, amelyen a képzőművész számos olyan művet mutat be, amely eddig még nem volt kiállítva, illetve erre az eseményre készül.

A szintén februárban bemutatkozó magyar származású Ylla (1911-1955) úttörő jelentőségű volt az állatfotózás területén: az állatokat természetes viselkedésük közben, saját környezetükben ábrázolta, ezáltal új perspektívát teremtett az állatok vizuális ábrázolásában – írták.

Az Americana című fotográfiai műgyűjtemény, amely áprilistól látható, Pálfi György többéves munkájának eredménye, ebben a sorozatban kísérletet tett arra, hogy az általa válogatott, autókat ábrázoló fotókon keresztül mutassa be a mindennapi amerikai életet.

A több mint hatvan felvételt magában foglaló gyűjtemény olyan fotótörténeti ikonokat és kortárs fotóművészek munkáit adja közre, mint William Eggleston, Robert Frank, Lee Friedlander, Joel Meyerowitz, Helmut Newton, Ruth Orkin, Thomas Ruff, vagy Gregory Crewdson.
Szintén áprilisban Eleanor Macnair brit művész munkáit mutatják be, aki különleges módon alkotja újra az egyetemes fotótörténet ikonikus képeit: színes gyurmából készít háromdimenziós verziókat.

Alkotásait olyan művészek inspirálták, mint William Eggleston, Cindy Sherman vagy Diane Arbus.

Idén nyáron lesz André Kertész első felesége, Rogi André születésének 125. évfordulója, akinek munkássága különösen a portré- és dokumentarista fotográfia területén volt eredményes. A második világháború utáni években számos jelentős társadalmi, politikai személyt és eseményt örökített meg.

A szeptembertől látható Nuncchi – A csend hatalma című kiállításon hat dél-koreai fotográfus mutatkozik be. A második emeleten bemutatkozó Valahol Koreában című kiállítás képein Benkő Imre és Molnár Zoltán meséli el történeteit.

Októberben Mary Ellen Mark The Lives of Women című kiállítása látható, amely a fotográfus első tárlata Magyarországon. Az anyag fotókat, filmeket és egyéb dokumentumokat foglal magában, amelyek bepillantást nyújtanak a társadalom peremére szorult nők életébe. Munkái között megtalálhatók a Száll a kakukk fészkére című film forgatásán készült fotók, amelyeket az oregoni Ward 81 pszichiátriai intézet női pácienseiről készített.
Belicza László Gábor 33 Sketchbook című anyaga 2025 februárig látogatható a Mai Manó Ház PaperLab Galériájában, ahol az idén hét új kiállítással várják a közönséget, amelyek díjmentesen látogathatók.

Tavasszal látható Horesnyi Máté Bienvenido Mister Extranjero! című tárlata. Az alkotó fotográfiái a spanyol ünnepek atmoszféráját ragadják meg, ahol a tradíció és a modernitás találkozik.
Április közepétől május végéig Aimee McCrory Hullámvasút: Jelenetek egy házasságból című kiállítását tekintheti meg a közönség.
Júniusban Divatja múlt címmel Schäffer Zsuzsa 1980-as években készült fekete-fehér divatfotói idézik meg a kor hangulatát.
Júliustól augusztus végéig Eleonora Agostini az éttermi munka világát és a kiszolgálás mögötti történeteket tárja fel A Study of Waitressing című sorozatában.
Szeptember elejétől Sander Coers POST című sorozata látható, amely a fotográfia hitelességét vizsgálja a digitális információ korában. Október végén Emmanuel Rosario NYC Punk Scene című, a New York-i punk szubkultúráról szóló dokumentarista sorozatát mutatják be.
Az évet Claudia Fuggetti Metamorfózis című tárlata zárja, amely a természet és az ember kapcsolatának evolúcióját vizsgálja.

További információ a kiállításokról a https://www.maimano.hu oldalon érhető el.

Forrás: MTI

📷MTI/Kovács Tamás

2025.01.09. 08:00

Ezért pislogunk többet olvasás közben

2025.01.08. 16:00

Meghosszabbították a Frida Khalo kiállítást

2025.01.08. 14:00

Harmincöt éves lett Sinéad O'Connor semmihez sem hasonlítható, klasszikus slágere

2025.01.08. 12:00

36 éves a Roxette első nagy slágere

2025.01.08. 10:00

Rocklegendákkal zenél együtt Robbie Williams

2025.01.08. 08:00

Szabadabban nyilváníthatunk véleményt a Meta platformjain

2025.01.07. 16:28

"Izzadnak" jégpályák

2025.01.07. 12:00

Idén is megválasztották az év madarát

2025.01.07. 10:00

Demi Moore-t sokkolta az első díja

2025.01.07. 09:02

A Szex és New York titkai első kézből Budapesten

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő