Az Aerosmith bejelentette, hogy Steven Tyler egészségügyi problémái miatt nem turnézik többet. A zenekar hivatalos közleménye szerint „lehetetlen”, hogy a frontemberük sérült hangszálai teljesen rendbejöjjenek – írja a DPA hírühynökség és az Associated Press.

Az Aerosmith tavaly lemondta a búcsúturnéja szeptemberi koncertjeit, mivel Tyler „állandó ápolásra” szorult hangszál- és gégeproblémái miatt.
„Amint tudják, Steven hangja egyedülálló hangszer” – áll a zenekar közleményében, amelyet a közösségi médiában tettek közzé.
„Hónapokig, fáradhatatlanul dolgozott azon, hogy visszanyerje a hangját, hogy az olyan legyen, mint a (hangszál) sérülés előtt. Láttuk, hogy küzd, a legjobb orvosi csapat állt mellette. Sajnos egyértelmű, hogy a teljes felépülés lehetetlen” – írta az “Aerosmith”. „Szívszorító és nehéz, de szükséges döntést hoztunk … hogy visszavonulunk a turnézástól.”
Tavaly már bejelentették, hogy Tyler hangproblémái „súlyosabbak, mint kezdetben gondolták”, ami a turné dátumainak lemondásához vezetett – emlékeztet a DPA.

„A legnagyobb megtiszteltetése az életünkben, hogy a zenénk az életetek részévé vált” – írta rajongóinka a zenekar.
„Végső köszönet nektek – a legjobb rajongóknak a Föld bolygón… Játsszátok a zenénket hangosan, most és mindörökké. Álmodjatok tovább. Ti valóra váltottátok a mi álmainkat” – áll a zenekar mostani nyilatkozatában.

📷 Michael Ochs Archives/Getty Images

 

2025.07.13. 13:00

Négy évtizedes minden idők egyik legjelentősebb zenei eseménye és Phil Collins bravúrja

2025.09.13. 12:00

Közel négy évtizeddel ezelőtt a Top Gun betétdala a Billboard csúcsán landolt

2025.09.12. 16:00

A PTE nyilvánosságtól elzárt kutatóhelyeire is beleshetünk a Kutatók éjszakáján

2025.09.12. 12:00

Isten éltesse Jennifer Hudsont!

2025.09.12. 10:00

Harminchat éves az album, amely visszavezette az Aerosmith-t a zeni élvonalba

2025.09.12. 08:00

Mennie kellett a Banksy graffitinek a londoni Királyi Bíróság faláról

2025.09.11. 15:29

Kinai lehet Velence szimbóluma

2025.09.11. 14:22

Három évtizede Coolio filmslágere felért a Billboard csúcsára

2025.09.11. 12:00

A Downton Abbey sem érhet véget

2025.09.11. 10:00

Megjelent az Eminemről szóló dokumentumfilm zenei albuma

2025.09.10. 16:00

A Radiohead európai turnédátumokkal jelentkezett

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő