A Fővárosi Állat – és Növénykert egyik legnépszerűbb lakója, Samu, április 24-én töltötte be harmadik életévét. A születésnapi köszöntést azonban nem aznap, hanem 27-én, szombaton, délelőtt 11 órakor tartják, hogy látogatók is minél nagyobb számban vehessenek rajta részt. Ám az Állatkertbe nemcsak a szülinapos miatt érdemes ellátogatni, hanem  sok más újdonság miatt is.

Nem csak elefántbébit, de mara kölyköket is láthatunk

Gyermekáldás volt a közelmúltban a Dél-Amerika kifutóban látható nagy maráknál is. Eddig négy kölyök született, de továbbiak világra jövetelére is számítunk. A nagy marák, bár látogatóink szerint egyaránt emlékeztetnek őzikére, nyúlra és kengurura is, valójában a rágcsálók közé, azon belül pedig a tengerimalac-félék családjába tartoznak.

A Varázshegy is meglepetést tartogat

A Nagyszikla őstengeri bemutatóhelyén nemcsak tengeri, hanem édesvízi fajokat is láthat a közönség. Ezek közé tartozik a nemrégiben érkezett elefánthal, amely a szája alatt található, ormányra emlékeztető nyúlványról kapta a nevét. A különös hal teljes sötétségben is képes tájékozódni a maga körül keltett elektromos mező segítségével.

“Vízre bocsátották” a pelikánokat

A téli hónapban ugyan nélkülözniük kellett őket a látogatóinknak, ám néhány napja ismét láthatók pelikánjaink a Nagy-tó térségében. Ezeket a jellegzetes, tasakos csőrű madarakat Állatkertünkben két fokozottan védett faj, a rózsás és a borzas gödény képviseli. Várhatóan hamarosan fészkelni kezdenek, és bízunk abban, hogy – amint az elmúlt években – idén is lesznek majd fiókák.

Közelebbről megismerkedhetünk a gyűrűsfarkú makikkal

Nemrégiben tette közzé az Állatkert azt a kisfilmet, amely a gyűrűsfarkú makikkal ismerteti meg az érdeklődőket. A katta néven is emlegetett makifaj egyedeinek egy része Állatkertbrn olyan helyen látható, ahol a közönség be is mehet az állatok közé. A kisfilmből kiderül, hogy miért csíkos a farkuk, és hogy mivel fésülik, ápolják bundájukat.

2024.05.06. 14:00

Alicia Keys musicalje a legtöbb Tony-díj jelölést begyűjtő darabok közt

2024.05.06. 11:37

Megkezdődött a magyar nyelv és irodalom érettségi

2024.05.06. 10:00

Madonna a Copacabanán, hatalmas ingyenes koncerttel zárta a turnéját

2024.05.06. 08:00

Új szereposztással tér vissza szeptemberben A nyomorultak című musical a Madách Színházba

2024.05.04. 10:34

May the 4th be with you - éljen a Star Wars Világnap!

2024.05.03. 17:25

Kulka Jánost választották a nemzet színészének

2024.05.03. 12:00

Látványos csillaghullás várható május első hétvégéjén

2024.05.03. 10:00

Tiszteletbeli Arany Pálma-díjat kap Meryl Streep Cannes-ban

2024.05.03. 08:00

Ünnepi rendezvény miatt péntek estétől vasárnap éjfélig lezárják a Szabadság hidat

2024.05.02. 14:00

Ryan Gosling beköszönt, a közönség sikított

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő