Már tavaly kiderült, hogy a U2 új albumon dolgozik. A legendás együttes tagjai nemrég elárulták, hogy a készülő lemez nem lesz hagyományos rockalbum, hanem egyfajta művészi kísérlet eredménye. Az új zenei anyag megjelenésének késlekedése nagyrészt a dobos, Larry Mullen Jr. könyök-, térd- és nyaksérüléseinek, illetve a hosszú felépülési időnek tudható be.

„Együtt zenéltünk ugyanabban a szobában, mind a négyen” – mesélte Bono a Rolling Stone-nak. „Elmondhatom, hogy Larry Mullen Jr. túljutott a sérülések okozta viharon. A játéka most a leginnovatívabb, amit valaha hallottam. Teljesen a zenekarért él. Semmi másról nem akar beszélni – és ez valami elképesztő.”
A U2 gitárosa, The Edge, még tavaly novemberben megerősítette, hogy Mullen – aki kénytelen volt kihagyni a zenekar történelmi Las Vegas Sphere-turnéját – ismét a stúdióban dolgozik a többiekkel.

A U2 mindig is híres volt egyedi hangzásvilágáról, amellyel minél messzebbre szeretnék elkerülik a mainstream vonalat. Most viszont valami, az „egyedinél is egyedebbit” szeretnének csinálni.
„Nem egy klasszikus rockalbum lesz” – mondta Edge. – „A gitár fontos szerepet kap, de teljesen másként használjuk, mint eddig. Most egyfajta zenei mézeshetek-időszakot élünk: kísérletezünk, és minden lehetséges témát megvizsgálunk. Nem gondolom, hogy ez egy kemény rocklemez lesz.”

„Indokot kell adnunk a világnak arra, hogy izgatottan várja a lemezt” – tette hozzá Bono.
„Egyszerűen csak nagyszerű dallamokat szeretnék írni. Innen indult a U2 – nagy refrénekkel, világos ötletekkel. Térjünk vissza ehhez, de egy kis benzinnel és gyufával! A nosztalgiát nem szabad túl sokáig dédelgetni, ám néha szembe kell néznünk a múlttal, hogy eljuthassunk a jelenbe – és a jövőbe” – mondta a U2 frontembere, aki szintén megerősítette, hogy a zenekar jelenleg is a stúdióban dolgozik: „úgy szól, mint a jövő. Át kellett mennünk bizonyos dolgokon, de most már a túlvagyunk rajtuk.”

📷 Takashi Aoyama/Getty Images

2025.05.30. 16:00

Rejtély övezi Banksy legújabb graffitijének helyszínét

2025.05.30. 14:00

Delux változatban tért vissza az új Linkin Park album

2025.05.30. 12:00

Mi köti össze Koppenhágát, Zürichet, Szingapúrt, Aarhust és Antwerpent?

2025.05.30. 10:00

Harmincnégy éve Freddie Mercury utoljára állt a kamerák elé

2025.05.30. 08:00

Idén is lesz Belvárosi Kutyafesztivál

2025.05.29. 14:33

"Úgy szól, mint a jövő" - készül az új U2 album

2025.05.29. 12:00

Az új Karate Kölyök-film összehozta Jackie Chant és Ralph Macchiot

2025.05.29. 10:00

Közel négy évtizede lett listavezető a tengerentúlon a „With or Without You"

2025.05.28. 12:00

Ma van a nemzetközi burger nap

2025.05.28. 10:00

Freddie Mercury-nak van egy lánya?

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő