Gary Barlow, Mark Owen és Howard Donald bejelentették a zenekar tizedik stúdióalbumát, a Dreamers-t, az első új dalt, a Feel My Love-ot, valamint a hozzá kapcsolódó, 2027-es nemzetközi turnét is.

Az új album még idén megjelenik, a rajongók pedig szeptember 4-én hallhatják először a Feel My Love című dalt. A szerzemény az ír–amerikai énekes-dalszerző Michael Patrick Kelly közreműködésével készült.
A Feel My Love a Dreamers harmadik kislemeze lesz a You’re A Superstar és a Sweet July után. A két korábbi dalt a Take That már a The Circus Live turné koncertjein is előadta.
A Dreamers Tour az együttes egyik legnagyobb európai turnéja lesz az elmúlt években. A zenekar jelenleg 31 koncertet erősített meg 16 országban, köztük Svájcban, Németországban, Spanyolországban, Olaszországban, Dániában és Írországban.
A turné 2027. június 3-án Zürichben indul, majd július 23-án a németországi Tüsslingben ér véget. A szervezők további időpontok bejelentését is tervezik.
A koncerteken a Take That természetesen a Dreamers új dalait is bemutatja, miközben több mint három évtizedes pályafutásának legnagyobb slágerei sem maradnak ki a műsorból.
Az új album és a turné híre mindössze néhány hónappal a második The Circus Live koncertsorozat lezárása után érkezett. Gary Barlow nemrég őszintén beszélt arról, milyen komoly érzelmi űrt hagyott benne, az, hogy a turné végtért.
Az énekes egy Instagram-videóban elárulta, hogy a július 4-i, dublini zárókoncert után úgy érezte, mintha „lezuhant volna egy szikláról”. Barlow azt is megerősítette, hogy a The Circus produkció harmadszor már nem tér vissza, mivel a fizikailag rendkívül megterhelő show számára már túl nagy kihívást jelent.
Az énekes ugyanakkor már előre tekint, és a zenekar új kalandjára utalt:
„Kétszer sikerült megszöknöm a The Circusszal. Most pedig rohanok a következő izgalmas, vadonatúj show-nk felé.”
📷Gareth Cattermole/Getty Images for ABA