Talán már meg sem lepődünk: Mariah Carey ünnepi slágere, az „All I Want for Christmas Is You”, ismét az első helyre került a Billboard Hot 100-on, kilenc pozíciót javítva a múlt héthez képest. A második és harmadik helyen is ünnepi sláger áll, és további két ünnepi dal került be a TOP 10-be.

Carey felvétele immár hatodik alkalommal vezeti a listát az ünnepi szezonban, ami rekordot jelent. Az „All I Want for Christmas Is You” redetileg Carey „Merry Christmas” című albumán jelent meg 1994 novemberében. A streaming szolgáltatók terjedésével és annak köszönhetően, hogy az ünnepi zenék egyre nagyobb szerepet kaptak a streaming platformok lejátszási listáin, a dal 2017 decemberében visszatért a Billboard top 10-be, és először 2018-ban került az első öt közé. Azóta pedig minden évben a slágerlista csúcsáig menetel: 2019-ben három, 2020-ban két, 2021-ben három, 2022-ben négy, 2023-ban pedig két hétig vezette a Billboard Hot 100-ot az ünnepi szezonban.

Az amerikai slágerlista másik két dobogós helyén is karácsonyi dalok állnak. A második Brenda Lee „Rockin’ Around the Christmas Tree” című klasszikusa. A Wham! „Last Christmas” című 1984-es slágere, pedig a 18. helyről kapaszkodott fel a harmadik pozícióba.

A negyedik helyen Kendrick Lamar és Lefty Gunplay „TV Off” című dalukkal engednek egy kis szusszanást a karácsonyi slágerek öleléséből, mert az ötödik helyen a héten egy újabb ünnepi klasszikus, „Jingle Bell Rock” szerepel, Bobby Helms előadásában.
A hatodik és hetedik helyen ismét  Kendrick Lamar „bojkottálja” a karácsonyt, a SZA közreműködésével  készült „Luther” és „Squabble Up” -pal.

Shaboozey – több héten át listavezető dala – „A Bar Song (Tipsy)” a nyolcadik helyre csúszott vissza. A kilencedik helyet Lady Gaga és Bruno Mars közös dala, a „Die With a Smile” szerezte meg a héten, míg a Top 10-et egy újabb, ismert karácsonyi sláger, Burl Ives „A Holly Jolly Christmas” -e zárja.

📷 Getty Images

2026.05.19. 12:00

Sir David Backham kivirágzott

2026.05.19. 10:00

Négy évtizede a pályán - Kylie Minogue jubileumi turnéra készül

2026.05.19. 08:00

A Vatikánnak nem sikerült levédetni Michelangelo nevét

2026.05.18. 14:00

Hol készül a cannes-i Arany Pálma?

2026.05.18. 12:00

Ismét lajstromba vették a brit zeneipar leggazdagabbjait

2026.05.18. 10:00

Kilenc éve nincsen velünk Chris Cornell

2026.05.18. 08:00

Szeptemberben érkezik a hazai mozikba a Félrelépni szabad című magyar film

2026.05.17. 13:35

Tiszteletbeli Arany Pálmával tüntették ki a rendezőként debütáló John Travoltát

2026.05.15. 14:00

Vin Diesellel az élen tisztelegtek a „Halálos iramban” jubileuma előtt a Cannes-i filmfesztiválon

2026.05.15. 12:00

Beyoncé és Taylor Swift dalai is bekerülnek az amerikai Kongresszusi Könyvtár gyűjteményébe

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő