Május 18. szomorú dátum a zenetörténelemben: 2017-ben ezen a napon vetett véget az életének a grunge- és rock zene egyik meghatározó előadója, a Soundgarden, az Audioslave és a Temple Of The Dog frontembere. Cris Cornell, aki akkor alig 52 éves volt, egy detroiti Soundgarden koncert után találták holtan.

A háromszoros Grammy-díjas Chris Cornellt a grunge-rock egyik atyjának tartják, aki nem csak énekesként és zenészként, de elismert dalszerzőként is maradandót alkotott.
Cornell 1984-ben alapította a Soundgardent, amely a Pearl Jam, a Nirvana és az Alice in Chains mellett a négy seattele-i banda egyike lett, akik a 90-es évek grunge-nemzedékének „vezetőivé” váltak. A Soundgardenről sokan azonnal a zenekar “Black Hole Sun” című dalára asszociálnak, amelyet Dave Grohl úgy határoz meg, mint a „The Beatles és a Black Sabbath tökéletes találkozása” – valami, amiről a Nirvana egykori dobosa és a Foo Fighters frontembere beismerte, hogy a Nirvanaval is igyekeztek elérni, de a Soundgardennek ez elsőként és sokkal jobban sikerült.
A Black Hole Sun nem véletlenül lett hatalmas sláger és máig egy zenei korszak meghatározó felvétele, amelyet számos díjjal ismertek el – köztük Billboard Mainstream Rock Tracks és Modern Rock Tracks díjjal, a dalhoz készült klip pedig a legjobb rock videó lett a MTV Video Music Awards-on.

Akármilyen sikereket ért el a Soundgardenel és az Audioslave-vel, Chri Cornellnél mindkét zenei projektje mellett eljött az a pillanat, amikor a saját útját szerette volna járni, és a szólókarrierjére fokuszált. Öt szólóalbumot adott ki, amelyeket a kritikusok, a szakma és a közönség is egyformán pozitívan fogadott. Cornell a mozi világában is maradandót alkotott: olyan filmekhez írt dalokat, mint a “Casino Royale”, a “Szép remények”, a “Mission Impossible 2”, “Az acélember, a “Bosszúállók” vagy a “Bakaelit” és a “Singles” című sorozat. Az utóbbiban cameoja is volt, a Perl Jam tagjaival együtt.

Chris Cornell néhány remek feldolgozást is ránk hagyott, mint a Billie Jean, vagy One és persze a Nothing Compares 2 U, amit lányával együtt énekelt, aki néhány éve elárulta, hogy ez volt az apja egyik kedvenc dala.

📷 Jason Merritt/Getty Images

2026.05.18. 10:00

Kilenc éve nincsen velünk Chris Cornell

2026.05.18. 08:00

Szeptemberben érkezik a hazai mozikba a Félrelépni szabad című magyar film

2026.05.17. 13:35

Tiszteletbeli Arany Pálmával tüntették ki a rendezőként debütáló John Travoltát

2026.05.15. 14:00

Vin Diesellel az élen tisztelegtek a „Halálos iramban” jubileuma előtt a Cannes-i filmfesztiválon

2026.05.15. 12:00

Beyoncé és Taylor Swift dalai is bekerülnek az amerikai Kongresszusi Könyvtár gyűjteményébe

2026.05.15. 10:00

Ők lesznek a fellépők a világbajnoki futball döntők történetének első félidei show-ján

2026.05.14. 12:00

Hihetetlen, de már 23 éves Beyonce és Jay Z "családi" slágere

2026.05.14. 08:00

Rokoni kapcsolatba kerül Debbie Harry és Pamela Anderson

2026.05.13. 13:00

Három évtizede jelent meg George Michael egyik legmeghatározóbb albuma

2026.05.13. 10:00

A Bon Jovi már több mint három és fél évtizede ott van nekünk

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő