A zene, a színház, az irodalom és a képzőművészet fonódik össze a Boldogkisfalud Feszten, amit július 3. és 6. között ötödik alkalommal rendeznek meg Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében.

A fesztivál zenei programjában többek között fellép a The Last Internationale, az amerikai zenekar korábban a Guns ‘N’ Roses, a Kiss és a Deep Purple előzenekaraként is koncertezett.
Freiburgból az Al Jawala látogat el a fesztiválra “balkán-brass-afrobeat és hip-hop elemekben gazdag zenéjével”, emellett a magyar könnyűzenei élet is képviselteti magát az eseményen. Fellép többek között a Bohemian Betyars, Bérczesi Róbert, Kollár-Klemencz László, Beck Zoli és a Sorbonne Sexual is.

A szervezők színházi produkciókkal is készülnek: Mészöly Anna és Simon Zoltán színművészek két előadást visznek a rendezvényre, továbbá pódiumbeszélgetéseken is részt vehet a közönség többek között Borbély Alexandrával és Baranyi Emmával.

A fesztivál vendége lesz Karafiáth Orsolya és Kollár-Klemencz László. Az irodalmi programok mellett idén is lesz képzőművészeti kiállítássorozat, amelyen a fiatal művészek mellett már elismert alkotók műveit is megtekintheti a közönség több helyszínen.

Az Art kontroll szegmens idei tematikája az Anatóliától a Dunáig címet viseli, a váci és miskolci művészek különböző technikával és stílusban készült munkái mellett a fesztiválra látogatók a hagyományos és a modern török képzőművészet alkotásaival is találkozhatnak.

A zenei és az irodalmi programok mellett a gasztronómiára is nagy hangsúlyt fektetnek a szervezők: a rendezvényen 10-15 borászat tételei mellett többek között a tokaji BAZ Beer sörkülönlegességei és a tarcali Ösvény Projekt kávéspecialitásai is elérhetők lesznek. Emellett készülnek még hajós borkóstolókkal a Bodrogon, bor-étel párosításokkal, sörkóstolóval és lepárlótúrákkal.
A fesztiválon lesznek gyalog-, kenu- és biciklitúrák is, emellett a szervezők sportversenyeket is rendeznek, a versenyzők egy biciklis és két futó számban próbálhatják ki magukat idén.

A tájékoztatás szerint a község szívében, a képzőművészeti kiállítások és a sportrendezvény szomszédjában az Öreg Tölgynél sátorhelyekkel is készülnek a szervezők, de lesz sport- és BMX pálya, valamint biciklikölcsönző is.

A fesztivál részletes programja a Boldogkisfalud Feszt honlapján tekinthető meg.

Forrás: MTI

📷 Pexels/Chad Kirchoff

2026.02.01. 10:00

Huszonhét éve volt a Blondie nagy visszatérése

2026.01.30. 16:00

Az Arctic Monkeys dobosa nem zárja ki, hogy a banda új zenéket készítsen

2026.01.30. 14:00

Huszonhét éve Britney Spears duplázott a slágerlistákon

2026.01.30. 12:00

Zaz nyáron visszatér Budapestre

2026.01.30. 10:00

Harry Styles minden eladott koncertjegy után egy fontot adományoz, a kis brit koncerthelyszínek támogatására

2026.01.30. 09:05

TNT és Rúzsa Magdolna is 2025 legnépszerűbb slágerlistás előadói között

2026.01.29. 14:00

Adam Lambert ma 44 éves

2026.01.29. 12:00

Ők az előadók a legtöbb #1 dallal a Billboard Hot 100 történetében

2026.01.29. 10:00

Billie Joe Armstrong a fiával énekel David Bowie-t

2026.01.29. 08:00

Leonardo DiCaprio Daniel Day-Lewis, Michael Caine és Laurence Olivier nyomdokaiban

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő