1993. szeptember 2-én a Pearl Jam „Jeremy” című dalához készült videoklip négy díjat is elnyert az MTV Video Music Awardson, köztük a legnagyobb presztízzsel bíró, az év videójának járó elismerést. A zenekar válasza erre az volt, hogy egészen 1998-ig nem készített újabb videoklipet.

A „Jeremy” az év videója mellett a legjobb videó együttestől, a legjobb metal/hard rock videó és a legjobb rendezés kategóriájában is győzött – utóbbi díjat Mark Pellington kapta. Eddie Vedder a köszönőbeszédekben meglehetősen visszafogottan reagált a sikerekre.

„Nem tudom, hogyan lehetne azt mondani, hogy ez a legjobb” – fogalmazott. „Ez csupán egy kis műalkotás, a művészetet pedig nem lehet versenyeztetni”

Amikor a zenekar átvette az év videójának járó díjat, a színpadon csatlakozott hozzájuk a klip főszereplője, Trevor Wilson is.

„Hé, mindenki, ő itt Trevor. Él” – mondta Vedder, utalva a videó kétértelmű befejezésére, amelyben Jeremy osztálytársai vérrel összefröcskölve láthatók. Az eredeti tervek szerint, a klip zárójelenetében Jeremy lelőtte volna magát, az MTV azonban arra kérte a készítőket, hogy vágják ki a fegyvert ábrázoló részt.

https://youtu.be/MS91knuzoOA?si=0WKbSUYqFqWPfs2O

A dal súlyos témát dolgoz fel, és valós tragédia ihlette. 1991-ben egy Jeremy Delle nevű, 15 éves texasi diák öngyilkos lett az angolórán.

„Ha nem lett volna a zene, azt hiszem, lelőttem volna magam az osztályterem közepén” – mondta később Vedder. „Tényleg a zene volt az, ami életben tartott.”

A zenekar a fellépés során a díjátadón már jóval felszabadultabb volt: meglepetésvendégként Neil Young is csatlakozott hozzájuk a színpadon, hogy együtt adják elő a „Rockin’ in the Free World” című dalt. Young és a Pearl Jam zeneileg is rokon szellemiséget képviselt, és az évek során számos alkalommal dolgoztak együtt.

Trevor Wilson számára ugyanakkor ez volt az utolsó kamerák előtti szereplés. Felhagyott a színészettel, majd a New York Universityn nemzetközi kapcsolatok szakon tanult tovább, később pedig az ENSZ-nél dolgozott. Tregikus módon, 2016-ban Puerto Ricóban úszás közben vízbe fulladt.

📷Frank Micelotta/ImageDirect/Getty Images

2026.09.02. 14:00

A nap, amikor „Jeremy” tarolt az MTV Video Music Awardson

2026.09.02. 12:00

Martin Scorsese felajánlotta teljes archívumát az olasz kulturális minisztériumnak

2026.09.02. 10:00

Új albummal és nagyszabású európai turnéval tér vissza a Take That

2026.09.01. 11:43

Bűnösnek mondta ki az esküdtszék Tupac Shakur meggyilkolásában Duane "Keffe D" Davist

2026.09.01. 09:30

Online videósorozat indult a Madách Színház Evita című bemutatójához

2026.09.01. 08:00

A Több mint testőr minden idők legkelendőbb filmzenei albuma

2026.08.31. 12:00

Már Nicole Kidman is Tik-Tokol

2026.08.31. 08:00

A római Colosseum és környéke kiemelt ellenőrzésű zónának számít karácsonyig

2026.08.30. 10:00

„Definitely Maybe” – harminckét éve robbant be a zenei életbe az Oasis

2026.08.29. 12:00

A „November Rain” harmincnégy éve került be a Billboard lista élmezőnyébe

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő