Rómának adományozná teljes filmes archívumát Martin Scorsese, aki a közelmúltban fogadta el az olasz filmakadémia felkérését, hogy legyen a testület tiszteletbeli elnöke. A filmrendező az archívumról az olasz kulturális miniszterrel tárgyal – számolt be a Corriere della Sera című olasz napilap.

Az újság értesülései szerint a minisztérium jelenleg azt a római palotát, múzeumot keresi, ahol megfelelő módon tudják tárolni és kiállítani a Scorsese-archívumot.
Az esetleges helyszínek között szerepel a Palazzo Venezia-palotája az olasz főváros központjában.

A 83 éves rendező az Egyesült Államokba emigrált szicíliai szülőktől származik, és soha nem titkolta, hogy ezer szállal kötődik az olaszországi kultúrához és az olasz mozi történetéhez is.

Az olasz filmművészet egész életében inspirációs forrást nyújtott számára, formálta filmművészetről alkotott képét és munkáit – idézte a Corriere della Sera a Dühöngő bika, A taxisofőr és A tégla rendezőjének sorait, amelyeket augusztus 25-én írt, miután megkapta a David di Donatello-díjak átadását szervező olasz filmakadémia felkérését a tiszteletbeli elnökségre.

Az archívum az Oscar-díjas Scorsese teljes pályafutását felöleli az eredeti forgatókönyvekkel, jelmezekkel, díszletelemekkel, felszerelésekkel és a produkciókkal kapcsolatos levelezésével.

Scorsese a forgatókönyv-tervezeteinek egy részét korábban a bolognai mozitörténeti múzeumnak ajánlotta fel.

Forrás: MTI

📷 Lionel Hahn/Getty Images

2026.09.02. 12:00

Martin Scorsese felajánlotta teljes archívumát az olasz kulturális minisztériumnak

2026.09.02. 10:00

Új albummal és nagyszabású európai turnéval tér vissza a Take That

2026.09.01. 11:43

Bűnösnek mondta ki az esküdtszék Tupac Shakur meggyilkolásában Duane "Keffe D" Davist

2026.09.01. 09:30

Online videósorozat indult a Madách Színház Evita című bemutatójához

2026.09.01. 08:00

A Több mint testőr minden idők legkelendőbb filmzenei albuma

2026.08.31. 12:00

Már Nicole Kidman is Tik-Tokol

2026.08.31. 08:00

A római Colosseum és környéke kiemelt ellenőrzésű zónának számít karácsonyig

2026.08.30. 10:00

„Definitely Maybe” – harminckét éve robbant be a zenei életbe az Oasis

2026.08.29. 12:00

A „November Rain” harmincnégy éve került be a Billboard lista élmezőnyébe

2026.08.29. 10:00

Egy bostoni rádiós harmincöt évvel ezelőtt zenetörténelmet írt

További hírek

Mákszem Levente

Whiteboy

Bikfalvi Tomi ‘Biki’

B. Németh Dia

Majoros Rita

Horváth Zoltán 'Hory'

Best FM

Most szól:

  • Következő